Hagyományteremtő teremtorna - négy megyéből jönnek csapatok a megyeszékhelyre

A hétvégén rendezik az I. Rajál Birs Kupa teremlabdarúgó tornát a Zrínyi Tiszavasvári úti csarnokában. 24 csapat jelentkezett, az összdíjazás pedig 200 ezer forint. De jutalmazzák a legjobb kapust, játékost és a gólkirályt is. 

- Nincs megkötés, akár élvonalbeli játékosok is szerepelhetnek egy-egy együttesben. Tudom, hogy már mennek az egyeztetések, ki, hol játszik a hétvégén. Nagy csatákra, de sportszerű mérkőzésekre számítunk - mondta Dajka László főszervező.

Négy megyéből érkeznek csapatok, az elsők között jelentkezett például egy csákvári gárda is. A csoportmeccsek után vasárnap a helyosztókra kerül sor. A támogató saját csapattal is nevezett.

- Fogunk indítani együttest, és bár szeretnénk jól szerepelni, számunkra nem ez az elsődleges. Szeretünk foczini, ezért is van csapatunk a Decathlon-Konyha Möbel Kispályás Bajnokságban is, most pedig örömmel támogatjuk az eseményt - mondta Kormány Zoltán a Rajál Birs menedzsere. 

A tornával szeretnének hagyományt teremteni, és minden évben megrendezni.