Győzelem Budapesten - idegenben nyertek a röplabdások
Újabb forduló következett a TippmixPro Női Röplabda Extraligában, a Fatum Nyíregyháza pedig ezúttal Budapesten, a TFSE vendégeként lépett pályára. Lászlop Alexandra keresztszalagját a napokban megműtötték, már hazatérhetett a kórházból, Pintér Andrea is túl van a térdműtéten, Pampuch Gréta pedig sérülés miatt hiányzott a vasárnapi bajnokiról.
Izgalmasan alakult az első játszma. A szett elején a fővárosiak vezettek, de 7-6-nál Daniela Öhman két ászt is nyitott, és Aleksandra Petrovic is jól támadott, így sikerült fordítani. Féltávnál újra a hazaiak álltak jobban, majd 16-16-nál Földi Boglárka kétszer is jól sáncolt, fontos pontokat szerezve ezzel. Végül Lara Davidovic befejezte a játszmát, melyet a Nyíregyháza nyert 25-21-re.
Jól nyitott a mérkőzésen a Fatum, a második felvonás elején már a negyedik ászt szerválták a játékosok. 6-7-nél a Petrovic-Davidovic duó egymás után szerezte a pontokat, és öt ponttal meglépett a Nyíregyháza. Magabiztosan tartotta előnyét az együttes, és végül megnyerte a második szettet is 25-20-ra.
A harmadik felvonás elején is felváltva vezettek a csapatok, a játszma felénél 13-12-re vezetett a Fatum. Aleksandra Petrovic ismét fontos pillanatban villant, 8-0 volt az ászok aránya a nyírségiek javára, a légiós ebből hármat vállalt magára. Rufin-Martínez Lilián is hasznosan játszott, és végül izgalmas végjáték után Petrovic jó blokkjával megnyerte a mérkőzést a Fatum Nyíregyháza, újabb három pontot szerezve ezzel.
TFSE - Fatum Nyíregyháza 0:3 (-21, -20, -23)
TFSE: Kis D.16, Nagy V.9, Zen 1, Boros 2, Tatár 13, Tátrai 6
Csere: Kucsera, Weidemann (liberók), Nagy Zs.2, Vértes, Olcsváry 1, Rádosi
Vezetőedző: Jókay Zoltán
Nyíregyháza: Földi 5, Petrovic 20, Del Burgo 3, Rufin-Martínez 13, Öhman 5, Davidovic 19
Csere: Tóth F. (liberó)
Vezetőedző: Dávid Zoltán


