Győzelem az utolsó másodpercben - drámai hajrában nyert az NYKC

Mindenki tudta, hogy izgalmas lesz, erre azonban senki nem számított! Az utolsó másodpercekben előbb az egyik, majd a másik csapat örülhetett...

De ne szaladjunk ennyire előre, a Nyíregyházi KC jól kezdett a Balassagyarmat ellen a kézilabda NB-I/B-ben, és Erdős Zoltán vezérletével sikerült három gólos előnyt szerezni. A kapuban Gadnai Attila parádézott, és a vendégek a 12. percben lőtték az első akciógóljukat. A folytatásban is vezettek a mieink, 14-8-nál úgy tűnt el is dőlhet a meccs. Viszont még a szünet előtt kétszer eredményesek voltak a gyarmatiak, majd a második félidőt három góllal nyitották, így megint szoros lett az állás. Ettől kezdve nagy küzdelem volt a pályán, a nyírségieknél Szűcs Balázs és Varga László, míg a másik oldalon Sutka Norbert lőtt töbször pontosan. Az utolsó percben Erdős Zoltán fontos gólt szerzett, de Tárkányi 9 másodperccel a vége előtt egyenlített. A hazai időkérés után viszont Szűcs Balázs betört, és a dudaszó előtt megszerezte a győztes találatot. Az NYKC összességében végig vezetve megérdemelten nyert, és továbbra is százszázalékos tavasszal. 

Nyíregyházi KC - Balassagyarmat 25-24 (14-10)

Nyíregyháza: Gadnai - Nagy 1, Szűcs 5, Varga 5, Erdős 5, Gubó 2, Lestál 1

Csere: Oláh (kapus), Vasas 2, Boda 1, Kurbely 1, Tamás, Nyitrai 2

Szakmai igazgató: Varga Zsolt

Fotó:Trifonov Éva