Minden hónap első szombatján zajlik a 2003-2005-ben született úszótehetségek számára a „Jövő bajnokai program”. Az előttünk álló hétvégén a Nyíregyházi Sportcentrum kilenc úszója is részt vesz ezen a versenyen, ahol felmérik a résztvevők egyéni teljesítményét és a régiók is összemérik erejüket. A felmérő helyszíne Győr lesz.
Hazai pályán a kosarasok
Az U20-as kosárlabda együttes hazai pályán fogadja a Salgótarján csapatát a Continental Arénában, a mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik. Szintén hazai környezetben küzd ellenfelével a kiemelt kadett bajnokságban a fiú kosárlabda együttes. A vasárnap 14 órakor kezdődő mérkőzés helyszíne a Tiszavasvári úti sportcsarnok, az ellenfél pedig a Szolnoki Sportcentrum.
Idegenben a kézisek
A tabella élén álló Nyíregyházi Sportcentrum férfi junior kézilabda gárdája a hetedik helyen tanyázó Mizse KC csapatához utazik november 12-én. A leány kézilabda utánpótlásának is fordulója lesz a hétvégén, vasárnap Hajdúnánáson zajlanak a Gyermekbajnokság mérkőzései.
Röplabda
A Sportcentrum eddig száz százalékosan szereplő ifi leány röplabda csapata a harmadik fordulóban lép pályára a bajnokságban Budapesten, november 13-án. A Békéscsaba, az Újpest és a Szolnok csapataival találkoznak a nyíregyházi lányok.
BNM