Gigászi küzdelemben maradt alul a Fatum Nyíregyháza

Ápr 11, 2026

A MÁV Előre Foxconn vendége volt a Fatum Nyíregyháza a TippmixPro Női Röplabda Extraligában.  A mieinknél Alejandra Del Burgo sérülés miatt hagyott ki edzést, de tudta vállalni a játékot. 

Mindkét csapat pontosan támadott a találkozó elején, kevés volt a hiba, így felváltva vezettek az együttesek. 10-10-ig nem is változott a helyzet, ekkor Lara Davidovic és Pampuch Gréta pontjaival meglépett a Fatum, így a végjáték nyíregyházi előnnyel indult. 17-20-nál viszont jött egy hullámvölgy, négy pontot szerzett zsinórban a fehérvári csapat, de a mieink jutottak először szettlabdához. A folytatásban a MÁV Előrének is volt lehetősége, hogy befejezze a játékrészt, de sikerült hárítani, Daniela Öhman pedig egy jó támadással megszerezte a szettgyőzelmet jelentő pontot. 

A második felvonást jól kezdte Pampuch Csaba együttese, és féltávnál három pont volt az előny. Ezt sikerült megtartani a folytatásban is, és Aleksandra Petrovic ütése után 19-16-ra vezettünk. A házigazda viszont két hibának köszönhetően felzárkózott, így megint izgalmas volt a vége. Ismét a Fatumnak volt először szettlabdája, majd fordított a MÁV Előre. 26-27-nél a Nyíregyháza sem tudott élni a lehetőséggel, a házigazda viszont a következő játszmalabdáját értékesítette. 

A harmadik játékrész is nagy csatát hozott. Sokáig egyik csapat sem tudott komoly előnyt kiépíteni, majd 10-9 után öt ponttal meglépett a Fehérvár. Innen sikerült visszajönni, és 17-17-nél egyenlítettek a mieink, majd átmenetileg a vezetést is átvették, de a végjátékban pontosabb volt a MÁV Előre. 

A negyedik szettben Davidovic vezérletével 2-3 ponttal a Nyíregyháza állt jobban. Pampuch Gréta is fontos pillanatban villant, jól játszott ekkor a csapat. 15-21-nél viszont jött egy hullámvölgy, és egy 5-0-ás rohammal felzárkózott a hazai csapat, ám Földi Boglárka fontos pillanatban blokkolt, és végül nyerte a játszmát a Nyíregyháza. 

A döntő játszámban 5-5-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, majd a térfélcserénél 8-5-re a MÁV Előre vezetett. Ez döntő volt, a házigazda végül 3:2-re megnyerte a találkozót. 

MÁV Előre Foxconn - Fatum Nyíregyháza 3:2 (-25, 28, 23, -23, 9)

MÁV Előre: Thomsen 17, Kotormán 5, Hollósi 12, Fitzpatrick 15, McEwan 20, Dziuba 23

Csere: Nagy-Hegyesi(liberó), Sziládi 1, Szatmári 1, Reider 1

Vezetőedző: Kaszap Tamás

Nyíregyháza: Földi 3, Petrovic 15, Del Burgo 4, Pampuch 20, Öhman 13, Davidovic 30

Csere: Tóth F., (liberó), Wafeek 2, Rufin-Martínez, Antivero Salinas

Vezetőedző: Pampuch Csaba

Pampuch Csaba: Gratuláálok a MÁV Előrének a győzelemhez. A második szettben több labdánk is volt, hogy megnyerjük a játszmát, majd gigászi küzdelemben maradtunk alul. 

Előző hír
Választási tudnivalók - Vasárnap országgyűlési választást tartanak Magyarországon
Következő hír
Hat gól Hatvanban - magabiztosan nyert a Szpari II.

Kapcsolódó híreink