Fűrésszel támadt húgára – Letartóztatás lett a vége

Júl 4, 2025

A főügyészség letartóztatását indítványozza annak a férfinak, aki a mozgáskorlátozott testvére életére támadt.

A megalapozott gyanú szerint a 30-as évei elején járó gyanúsított 2025. június 29-én délután kisvárdai otthonukban testvérével összeveszett. A korábbi balesete miatt fél karjánál amputált sértettet a férfi többször ököllel bántalmazta.

Este újra vitába keveredtek, és eközben a férfi húgát ököllel ütlegelte, majd felkapott egy keretes vasvágó fűrészt, és azzal a sértett nyakát kezdte el fűrészelni, miközben olyan kijelentéseket tett, hogy megöli.

A sértett szerencsére csupán könnyű sérülést szenvedett, de tekintettel a nyaki sérülésre, a használt eszközre, a sértett védekezési korlátozottságára, valamint a gyanúsított kijelentéseire, kijelenthető, hogy a gyanúsított szándéka a testvére életének kioltására irányult. Őt a nyomozó hatóság emberölés minősített esetének kísérlete miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A főügyészség indítványozta a letartóztatását, mert a szökésétől és a bűnismétléstől is tartani lehet. 

A közleményt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség jelentette meg.

Előző hír
Napbiztos nyár 2025: divat és napvédelem
Következő hír
Fontos adóváltozások léptek július 1-jén hatályba

Kapcsolódó híreink