Frissítő vízpermet – Párakapuk segítenek átvészelni a kánikulát
A nyári forróság enyhítésére idén is üzemelnek a párakapuk Nyíregyháza belvárosában, a Kossuth téren és a Dózsa György sétányon. A NYÍRVV Nonprofit Kft. által üzemeltetett eszközök finom vízpermettel hűsítik a járókelőket reggel 9 és este 9 óra között. A párakapuk kevés vizet fogyasztanak, így nemcsak hasznosak, hanem környezetbarát módon enyhítik a kánikula hatásait.
A nyíregyháziak már megszokták, hogy ha beköszönt a kánikula, a belvárosban garantált a frissítő permet, idén sincs ez másként. A nyári forróságban párakapuk nyújtanak enyhülést a Kossuth téren és a Dózsa György sétányon, ahol bárki átsétálhat a finom vízpermetet szóró eszközök alatt.
Népszerűek a nagy hőségben
A reggel 9 és este 9 között működő hűsítő kapuk évről évre népszerűek, hiszen néhány másodperc is elég ahhoz, hogy felfrissülést hozzanak a tikkasztó melegben.
„Szolnokról jöttem, 10 óra körül érkeztem Nyíregyházára. Először vagyok itt, a Kossuth téren, és ebben a melegben jólesik átjönni a párakapun, felfrissít engem”
– mondta Czeba Levente szolnoki diák.
10 éve hűsítik a járókelőket
A párakapuk működtetését a NYÍRVV Nonprofit Kft. végzi, amely már több mint tíz éve segíti a városlakókat a hőség elviselésében. Az eszközök kevés vizet fogyasztanak, így környezetbarát módon működnek. Használatuk most különösen időszerű, mivel vasárnaptól csütörtök éjfélig másodfokú hőségriasztás van érvényben, mert a napi középhőmérséklet tartósan 25 °C fölé emelkedett. A város így is igyekszik segíteni a lakosságnak, hogy könnyebben viseljék a hőséget.
„Június elején, az első meleg hullám alkalmával helyeztük ki a párakapukat. Ezek hűsítő érzetet adnak a városlakóknak. Próbáljuk ezzel is enyhíteni a hőség okozta kellemetlenségeket. Az idei évben addig fogjuk ezeket üzemeltetni, ameddig szükséges, nem éjjel-nappal nulla-huszonnégy órában működnek, hanem amikor a meleg idő szükségessé teszi. Most ez megint aktuális, hiszen vasárnap éjféltől az országos tiszti főorvos elrendelte a másodfokú hőségriasztást”
– emelte ki Dicső Péter, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-kezelési igazgatója.
Felfrissülés a város több pontján
A párakapuk nemcsak hűsítenek, hanem segítenek megelőzni a hőség okozta rosszulléteket, főként az idősek, gyerekek és krónikus betegek körében. A nagy melegben a megfelelő folyadékbevitel is kiemelten fontos, ehhez közel 400 közkifolyó és 40 ivókút áll rendelkezésre a város területén.


