Főtábla Barcelonában!
Fucsovics Márton életében először került főtáblára ATP 500-as teniszversenyen.

Fucsovics Márton életében először került főtáblára ATP 500-as tornán. A nyíregyházi teniszező előbb egy spanyol, majd vasárnap egy francia játékos ellen nyert. Utóbbi meccs Kenny De Schepper ellen kimondottan izgalmasan alakult, mivel a döntő játszmában Marci ellenfelének két meccslabdája is volt. A legjobb magyar férfi játékos azonban előbb egyenlített 5-6-nál, majd a rövidítést meg is nyerte, így a főtáblára került, ahol az ötödik kiemelt Rafael Nadal, a negyedik Nisikori Kei. 
– Mindkét összecsapáson jól játszottam, a második mérkőzésen nehéz dolgom volt egy jól szerváló, balkezes versenyző ellen. Nagyon akartam a győzelmet, mindent bevetettem a siker érdekében – értékelt Fucsovics Márton, akinek a legjobb 64 között Andrey Kuznetsovval (101.) szemben kell majd fellépnie. Kuznetsov 2009-ben elhódította a wimbledoni Grand Slam-torna junior bajnokának járó serleget, melyet egy évvel később Fucsovics zsebelt be, így két bajnok csaphat össze hétfőn. – Ismerjük a másik erősségeit, hiszen korábban játszottunk már egymással. Keményen üti a labdákat, ki-ki meccsre számítok, viszont bízom benne, hogy nyerni tudok – vélekedett Marci.

Barcelona Open Banc Sabadell, ATP 500-as torna
(1 993 230 dollár, salak)
Selejtező, 2. forduló:
Fucsovics Márton–Kenny De Schepper 4:6, 6:4, 7:6 (2)

D. L.