Főszerepben a fiatalok - a Fatum Nyíregyháza könnyedén győzött a TFSE ellen

Nagy Franciska számára emlékezetes nap marad 2017. december 9-e. A fiatal játékos először léphetett pályára a Fatum Nyíregyháza felnőtt csapatában - ráadásul kezdőként. A fiatal center élt is a lehetőséggel, nem volt megilletődve és hasznos tagja volt az együttesnek mely könnyedén nyerte az első játszmát. A másodikban viszont 3-6-nál még a vendégek vezettek, és 13-13-nál is döntetlen volt az állás de egy 8-0-ás rohammal meglépett a Nyíregyháza, és hozta ezt a szettet is. A harmadik felvonás közepén már 15(!) ásznál tartott a Fatum, és a fiatalok is lehetőséget kaptak. Kundrák Eszter és Villám Lilla is rendre pontosan ütött, utóbbinak a testvére, Csenge az ellenfelet erősítette, és mint a végén kiderült mindketten csapatuk legeredményesebb játékosai lettek. A TFSE-ben játszott a nyíregyházi nevelésű Poór Alexandra is, de ő sem tudta megakadályozni a Fatum sikerét. Győzelmével a Nyíregyháza már biztosan csoportelső a bajnokságban. 

Fatum Nyíregyháza - TFSE 3-0 ( 10, 17, 13)

Nyíregyháza: G. Francesco 3, Valdez 2, Fernandez 10, Matic 8, Kalotai 11, Nagy 2

Csere: Tóth (liberó), Szabó, Villám 15, Kotormán, Kundrák 6

vezetőedző: Horváth András

Kedden 18 órától a belga bajnok Asterix csapata érkezik a CEV Kupában. 

Dankó L