Fontos meccsek hétvégéje
Fontos mérkőzéseket játszanak a hétvégén a Nyíregyháza Spartacus együttesei. A labdarúgó OTP Bank Ligában a Szpari a Diósgyőrt fogadja, míg a második csapat a Tiszafüreddel találkozik az NB-III-ban. Mindkét gárda számára fontos lenne a három pont megszerzése.
Vasárnap két mérkőzést is játszik a Szpari. A sort a második csapat kezdi, mely 11 órától Örökösföldön lép pályára a Tiszafüred ellen. A vendégek a 6. helyen állnak a tabellán, a Spartacus II. pedig 11. A kapus Molnár Mátyás izgalmas napokon van túl. Előbb az autópályán haladva kigyulladt és porig égett az autója, majd hétfőtől érettségi vizsgák vártak rá.
- Úgy érzem az érettségi jól sikerült, igyekeztem minél jobban felkészülni. Izgalmasak voltak az elmúlt napok, előtte Gyöngyös irányába tartottam haza, amikor váratlanul kigyulladt az autóm, és porig égett. Szerencsére nekem nem lett bajom. A csapattársak, az edzők azonnal mindenben támogattak, nagyon hálás vagyok érte – mesélte a fiatal hálóőr.
Mostantól viszont már csak a futballra kell koncentrálnia, és bízik abban, hogy sikeresek lesznek a hétvégén.
Az első csapat kora délután a Diósgyőrt fogadja az OTP Bank Ligában. Óriási a tét, mivel több együttes is a kiesés elkerüléséért harcol, és Szparinak is fontos lenne a három pont megszerzése. Kovács Milán kezdő volt a legutóbbi két mérkőzésen, és jól is teljesített. A Debrecen ellen ő harcolta ki azt a 11-est, mely végül eldöntötte a találkozót.
- Egy ugyanolyan parázs meccsre számítok, mint legutóbb a Debrecen ellen volt. Sok szurkolóra számítok, és ha mindenki ugyanúgy áll a mérkőzéshez mint a Loki ellen, akkor győzni fogunk. Próbálunk mindig a következő mérkőzésre koncentrálni, és saját magunkra figyelni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számolgatunk, de ha nyerni tudunk, akkor nem kell foglalkoznunk a többiekkel - mondta Kovács Milán.
A találkozó miatt május 11-én vasárnap Nyíregyháza több pontján és stadion környékén forgalomkorlátozásra és lezárásokra kell számítani. Ezúttal is telt ház lesz, azaz több mint 8000 néző szurkol majd a helyszínen. A mérkőzés vasárnap 15.30-kor kezdődik.