Fontos győzelem idegenben

Az NB I. B Piros csoport 2. fordulójában a Jászberényi KSE otthonában lépett pályára a férfi kosárlabda együttes. 

"Tudtuk - a múlt heti jászberényi mérkőzés alapján -, hogy a hazaiak keretében három meghatározó, ponterős játékos van: Kucsora Csaba, Meleg Károly és az amerikai Santiago Jordan Ismael személyében. Kulcsfeladat volt, hogy a mai mérkőzésen - megfelelő védekező munkával - megnehezítsük az említett három kosaras játékát, és ne hagyjunk lehetőséget arra, hogy könnyű kosarakat szerezzenek.
A meccs legelején Völgyi, Végső, Bus és Geiger kosaraival kezdtük meg a pontgyártást. Jó iramú, küzdelmes mérkőzés volt, az első negyed nagy részében fej-fej mellett haladt a két csapat. Az utolsó percekben azonban hatpontos előnyre sikerült szert tenniük a jászberényieknek. A mieinknél Geiger volt a legponterősebb az első tíz percben. (23-17)
A második játékrészt Bus Iván egymást követő két kosarával kezdtük. A hazaiaknál Kucsora volt a legeredményesebb 10 pontjával. A 13. percben Nagy is feliratkozott a pontgyártók közé a mieinknél. Ekkor 5 ponttal vezetett a hazai csapat. A negyed felénél Santiago kosarának örülhetett a hazai közönség, mellyel már 8 ponttal vezettek a jászberényiek. Ekkor időt kért Horváth Ákos, azt követően pedig Geiger egy újabb hárompontossal növelte pontjaink számát. Két perccel a negyed vége előtt Völgyi kosarának köszönhetően már csak két pont volt a különbség a két csapat között. A srácok ekkor magasabb sebességfokozatba kapcsoltak és Végső Bálint egymást követő hárompontosaival, valamint Tarján sikeres közeli kosarával és Bonifert utolsó pillanatokban szerzett triplájával 40-47-re módosítottuk az eredményt. (40-47)
A harmadik negyedet Bonifert két egymást követő középtávoli kosaraival kezdtük, majd Geiger értékesített két büntetőt. A hazai csapat vezetőedzője időt kért Bonifert újabb kosara után. (43-55) A negyed felénél Vaskó is feliratkozott a pontgyártók közé egy gyönyörű triplával, melyre Santiago válaszolt egy hárompontossal. Ekkor tíz ponttal vezettünk, de rövid időn belül növelni is tudtuk az előnyünket Tarján, Bus, majd Végső kosarainak köszönhetően. A harmadik játékrészt 14 pontos előnnyel zártuk.(54-68)
Az utolsó negyedben a hazaiak próbálkoztak felzárkózni, de ez nem igazán sikerült nekik. Jól tartottuk a különbséget, sőt növelni is sikerült: a 38. percben már húsz ponttal vezettünk.
Megérdemelt, nagy különbségű győzelmet arattunk ellenfelünkkel szemben.
A végeredmény 65-89 lett a javunkra." - tudósított a mérkőzésről közösségi oldaln a Hübner Nyíregyháza BS. 

Férfi NB I/B Piros-csoport, 2. forduló
Jászberényi KSE–Hübner Nyíregyháza BS 65-89 (23-17,17-30,14-21, 11-21)
Nyíregyháza: Geiger 17/9 , Végső 16/12 , Szobi , Bus 15/3, Völgyi 5 . Csere: Bonifert 13/3 , Füzi 3/3 , Tarján 6 , Magyari , Nagy 8,  Vaskó 6/6, Verebélyi. Vezetőedző: Horváth Ákos.