Folytatni a jó sorozatot - A Dorogot fogadja a Szpari vasárnap a bajnokságban

Győzelem Kaposváron, két gólos siker a Pécs ellen, újabb három pont Soroksárról. Három meccs, három győzelem a mérlege a Nyíregyháza Spartacusnak az NB-II-ben. A csapat a tabella élén áll, és a vasárnapi Dorog elleni hazai meccs után is szeretne ott maradni.

- Többször megnéztük ellenfelünket, igyekeztünk kielemezni a játékukat. Aminek nagyon örülök, hogy a héten jól pörögtek a játékosok edzésen, dinamikusan mozogtak, a kemény alapozás után mostanra sikerült teljesen felfrissülni. Játékban is várok előre lépést, Soroksáron több helyzetünk is volt, de csak egyet tudtunk kihasználni, bízom abban, most hatékonyabbak leszünk - mondta Gálhidi György vezetőedző.

                                                        A csapategység a titok 

A szakmai stáb már a felkészülés kezdetén hangsúlyozta, hogy kulcsfontosságú lesz a védelem. A csapat az első három meccsén nem kapott gólt, ebben pedig fontos szerepe volt Fadgyas Tamásnak. A kapus stabil teljesítményt nyújtott, és 11-est is hárított.

- Fantasztikus volt ez a három forduló, nagyon jól kezdtük a szezont. Hogy nem kaptunk gólt sem, az a csapat érdeme, és persze nagyon örülök, hogy sikerült büntetőt is hárítanom, a kaposvári győzelem nagy lökést adott mindenkinek. A jó rajt megvan, ezt kell folytatnunk. A csapategység soha nem volt még ilyen jó mint most, küzdünk egymásért, ha kell a csatárunk az utolsó percben is visszajön védekezni, segítjük egymást mindenben, ez a siker titka. A Dorog jó játékot játszik, de nekünk meg kell szereznünk a három pontot vasárnap - mondta Fadgyas Tamás kapus.

A hétvégi ellenfél Dorog szintén jól rajtolt a bajnokságban. Két győzelem mellett egy vereségük van. Legyőzték a Soroksárt és a DEAC-ot, a Pécstől viszont 4-0-ra kikaptak. A két csapat tavaly izgalmas mérkőzést játszott, és érdekesség, hogy a Városi Stadionban a Dorog nyert, míg Dorogon a Szpari győzött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők: Beliczky Gergő (BFC Siófok), Kovács Máté (MTK Budapest, kölcsönbe), Szerencsi Miklós (MTK, kölcsönbe), Tóth Barnabás (Diósgyőti VTK, legutóbb Tiszakécske, kölcsönben), Tulipán Ákos (Taksony), Váli Balázs (Dorog U19), Zabari Dávid (Iváncsa), Zuigeber Ákos (MTK Budapest, kölcsönbe) 

Távozók: Borsos Vilmos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Forró Gyula (ETO FC Győr), Földi Botond (Mezőkövesd – kölcsönből vissza, onnan Kaposvár, kölcsönbe), Fürjes Ádám (Érd), Kitl Miklós (Békéscsaba), Paudits Patrik (Békéscsaba), Sitku Illés (visszavonult), Takács Péter (Debreceni EAC)

A vasárnapi meccs 19 órakor kezdődik.