(Fotó: Trifonov Éva)

Fokozott ellenőrzés – Öt nap alatt 550 jogtalanul behajtó és 271 szabálytalan parkoló

Ápr 7, 2025

Március 31-e és április 4-e között fokozott forgalomellenőrzést tartott a Közterület-felügyelet Nyíregyháza belvárosában. Az öt napos akció során összesen 550 esetben intézkedtek jogtalan behajtás, míg 271 esetben szabálytalan parkolás miatt. A jövőben a Közterület-felügyelet havonta egy-két alkalommal hasonló razziákat tervez végrehajtani, hogy fenntartsák a rendet és biztonságot a város frekventált területein.

 

Péntek este 8 órakor ért véget Nyíregyháza Közterület-felügyeletének belvárosi forgalom-ellenőrző akciója. Az ellenőrzés célja az volt, hogy kiszűrjék a korlátozott forgalmú belvárosba és a Nagy Imre térre jogtalanul behajtókat, valamint az itt szabálytalanul parkolókat. Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője már az ellenőrzés előtt elmondta, nap, mint nap intézkednek ezeken a helyszíneken szabályszegőkkel szemben, a razziával kapcsolatban pedig sajnálattal tapasztalták, hogy noha előre bejelentett akció volt, nagyon magas intézkedésszámmal zárult az öt nap.

Magas intézkedésszám

– A behajtani tilos szabály megszegése miatt 550 esetben intézkedtünk az ellenőrzés során. Ezek közül 30 alkalommal kellett bírságot kiszabnunk vagy eljárást kezdeményeznünk, jellemzően olyan esetekben, amikor az érintett nem volt együttműködő. A szabálytalan parkolás miatt 271 esetben intézkedtünk: ezek között volt figyelmeztetés, számos helyszíni bírság, valamint több feljelentés is – összegezte az akció eredményeit Bodrogi László, a Közterület-felügyelet vezetője.

Az öt nap során reggel 6 és este 8 óra között a Közterület-felügyelet teljes állománya razziázott, rendőri kísérettel. Bodrogi László elmondta, terveik szerint a polgárőrséget is bevonják majd ellenőrzéseikbe. A nyíregyházi Közterület-felügyelet vezetője kiemelte, hogy a fokozott akció célja most nem elsősorban a büntetés, hanem a figyelemfelhívás és a közlekedési rend fenntartása volt, azonban a jövőben ez változni fog.

Teljes létszámban, rendőri kísérettel

– Az elmúlt napok tapasztalatai azt mutatják, hogy szükség van az ilyen jellegű akciók folytatására. A jövőben havonta egy-két alkalommal tervezünk hasonló ellenőrzéseket, amikor a Közterület-felügyelet nagy létszámmal vonul ki a város különböző pontjaira. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek során nemcsak figyelmeztetni fogunk, hanem szabályszegés esetén bírságolni is fogunk. A következő nagy feladatunk egy kiemelt akció lesz Sóstón, ahol a húsvéti időszak miatt megnövekedett forgalomra és a forgalmi rend jelentős változására számítunk. Emiatt négy napon keresztül jelen leszünk a területen – a rendőrséggel és a polgárőrséggel együttműködve – hangsúlyozta Bodrogi László.

Nem csak figyelmeztetésre lehet számítani

A jövőben tehát rendszeressé válnak a Közterület-felügyelet fokozott ellenőrzései, melyre a város minden pontján számíthatnak a közlekedők. Céljuk pedig nem változik; mindent megtesznek annak érdekében, hogy növeljék a közlekedésbiztonságot, biztosítsák a forgalom zavartalanságát és elősegítsék a közterületek szabályos használatát.

Előző hír
Csillagfutás – A Vöröskereszt Családi Sportnapjával egészült ki idén a program
Következő hír
Helló Nyíregyháza! – Április végén két nagyszabású program várja az érdeklődőket

Kapcsolódó híreink