Focitábor Nyírszőlősön – Három turnusban 170 gyermek tölti itt az idejét ezen a nyáron

Nyíregyháza Önkormányzata 20,4 millió forintos támogatással idén is megszervezte a nyári táborokat az általános iskolás gyermekek számára. Hét helyszínen, összesen 25 turnusban 1600 kisdiák töltheti színes programokkal a vakáció egy részét. Már a Nyírszőlősi focitábor második turnusa is a végéhez közeledik.


A nyíregyházi lakhellyel rendelkező és nyíregyházi iskolába járó diákok jelentkezhettek a város önkormányzata által meghirdetett táborokba. A 25 turnus lassan a végéhez közeledik, már csak két hét van a táborozásból. A Focitábor szerepel az utolsó helyszínek között, ahol közel 50 gyermek töltheti játékos szórakozással a szabadidejét. Az edzések mellett több programon is részt vehetnek, szakképzett edzők segítenek a gyerekeknek. A délelőtti foglalkozásokon cseleket, kapura rúgást, és a fejelést is elsajátítanak, illetve a csapatok meccseket játszanak, így gyakorolják a tanultakat.

Szilvási Gergely, a MONBEBE Nonprofit Kft. képviselője elmondta:

Amit hétfő kedden megtanítunk az a csütörtöki, pénteki meccseken egész jól látszik, itt be kell érnie igazából a tudásnak. Megértik a gyerekek, hogy az mire is volt amit gyakoroltunk egy egész délelőttön át, aztán szépen lassan ez beivódik a készségeik közé.

Az eddigi táborokhoz hasonlóan itt is tanulnak a gyerekek, de a hangsúly a szabadban eltöltött időn van. A csoportos feladatok előtt játékkal telik az idő, sorversenyen és egyéni versenyeken is részt vehetnek a kis nebulók.

További képekért kattintson a fotóra!

Fotók: Trifonov Éva

Gál Csaba táborvezető kiemelte:

Három turnusban 170 gyermek tölti itt a szünidejének egy részét. Délelőtt fociedzéseket tartunk, délután pedig sportprogramokat szervezünk nekik például mediball volt, ma csocsó bajnokság lesz de volt már kötélhúzó bajnokság is.

A kicsiket a koruk és foci tudásuk szerint osztották csoportokba, így játszanak meccseket is egymással. Közel 170 gyermek megtanulja a foci szabályait, illetve kézműves foglalkozásokon is részt vesznek.

Gál Rebeka tanuló hozzátette:

Azért jelentkeztem, mert szeretek focizni az unokatestvéremmel, és járok is focizni. És nagyon szeretem a programokat amik itt vannak, volt eddig kötélhúzás és lesz majd csocsóbajnokság, és mediball is volt.

A táborozási szezon hamarosan véget ér. A gyerekek a focitáborban még egy turnusban tudnak részt venni, többek között a Kis Vakond Tábor is augusztusig tart, ahol a gyerekek hasznosan tölthetik el a vakáció fennmaradó részét.

 

Horváth Kíra