Richter Gedeon életéről vetítettek filmet kedd délután a Krúdy moziban. Ez már az október 5-i Richter Egészségnap első rendezvénye volt. A szervezők ezzel kívánták felhívni a figyelmet, hogy jövő szombaton egész napos, színes programot rendeznek az egészségmegőrzés jegyében, amit a nagy múltú, magyar gyógyszergyár támogat. A filmvetítést közönségtalálkozó követte, melyen a Richter-film egyik főszereplője Rudolf Péter vett részt. A közismert színész, színházigazgató arra buzdította a nézőket éljenek egészségesen és vegyenek részt az Egészségváros rendezvényen.
Kalmopyrin lázcsillapító és Hyperol fertőtlenítő tabletta – ez csupán két olyan termék, melyek Richter Gedeon nevéhez fűződnek. A zseniális gyógyszerész kőbányán 1907-ben alapított gyárat, amely világhírnévre tett szert. Richter életéből 2014-ben Spah Dávid készített filmet "Nem tűntem el" címmel, olyan színészek főszereplésével mint Kovács Lehel és Rudolf Péter, Seres Zoltán és Szirtes Ági. A filmet szerda este a Krúdy Moziban ingyenes vetítésen lehetett megtekinteni. Ezzel pedig már az október 5-i Richter Egészségnapra hangolódtak. Másfél hét múlva ugyanis egész napos szűrővizsgálatokkal, különböző mozgásformákkal és sztárvendégekkel várják az érdeklődőket a Kossuth téren. Sztárvendégből most sem volt hiány, Rudolf Péter hívták meg közönségtalálkozóra, aki őszintén vallott arról, hogy a saját bőrén tapasztalta meg, vigyázni kell az egészségünkre.
Tavaly nyáron, egy forgatáson egy segwayen akkorát estem, hogy a foci, ami része volt az életemnek, azért most dolgozni kell nagyon. Úgyhogy minden reggel csinálok egy gyógytornát, amit akkor mutattak nekem és azóta is csinálom. Most próbáltam gumilabdával rugdosni, az úgy ment, de hogy kapura tudok-e lőni, azt még nem ismertem kipróbálni. Én végigfociztam az életemet, az utóbbi időben kevesebbet, de ez volt az alapképlet. A Vasas ifiben játszottam, jobbszélső voltam, a Vácban kezdtem és aztán ahol lehetett én folyamatosan fociztam. Ha labdát láttam még ha aznap premierem is volt öltönyben is beálltam a srácok közé, amikor vittem a fiamat suliba. Nem bírok egyszerűen nem focizni. Most rákényszerített az élet sajnos, de futok. Ezt nem hittem volna, hogy labda nélkül is megmozdulok. A feleségem atléta múlttal rendelkezik. Ő vett rá. Ő persze valahol eltűnik a hegyek között a ködben, én meg a magam ritmusában megyek, de most is futok a kutyámmal, de lehet, hogy egy futóra emlékeztető tárgy vagyok őszintén szólva, de nagyon szeretek terepen futni. És ha olyan terepen megyek, amit jól ismerek, akkor nem is feltétlenül az ösvényeken megyek a kutyával. Hanem elindulok toronyiránt és nagyjából tudom hol fogok kikötni és ez valami különös örömmel tölt el. Valamiféle nagy szabadságérzettel.
- mondta el a színművész, a Vígszínház igazgatója.
Rudolf Péter arról is beszélt, hogy nagy hatással volt rá Richter Gedeon élete és megtisztelő volt számára, hogy eljátszhatta. A sors fintora, hogy Richter Gedeont 1942-ben megfosztották vezérigazgatói tisztségétől a zsidótörvények miatt, majd a gyárból is kitiltották. Titokban otthonából illegálisan irányította a céget. 1944 őszén a gyár tevékenysége szinte teljesen megbénult, akkor még Svájcban távozhatott volna. Feleségét és őt magát Raoul Wallenberg bújtatta több mint ezer más zsidóval együtt. Decemberben Richter Gedeont meggyilkolták a nyilasok: másokkal együtt a Dunába lőtték. Az életéből készült filmet a Richter mai tulajdonosai támogatták. Ahogy a Richter Egészségnapot is, ami 15 éve indult és 104 településre jutott már el. Az egészségnap egy jelentős eredménye, hogy gyógyszergyár 3,5 millió forinttal támogatja a Jósa András Tagkórházat, amit az egészségnap résztvevői fejeként 500 forinttal egészíthetnek ki, amihez csak annyi kell, hogy regisztráltan vegyenek rész a színes eseményen egy-egy állomásán.