Az NB-II-ben indul a következő idényben a NYÍKSE-Szegfű Bútor férfi kosárlabda együttese. A klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre, és felkészülési tornát rendez serdülő csapatok számára.
Fiatal csapattal vág neki a következő NB-II-es idénynek a NYÍKSE-Szegfű Bútor. A férfi kosárlabda együttes kerete alaposan megváltozott az előző idényhez képest, a cél pedig az, hogy felnőtt bajnokságban edződhessenek a játékosok. Néhány rutinosabb ember is maradt a csapatnál.
- A saját nevelésű fiatalokra építve indítjuk el a felnőtt csapatunkat a bajnokságban, de Skorcov Gergő vagy Tisza Bálint maradt a rutinosak közül, és Verba Szabolcs is meghatározó csapattag lesz az NB-II-es gárdában - mondta Balogh Béla, a NYÍKSE elnöke.
A szakmai munkát továbbra is Savic Brane irányítja vezetőedzőként. A tréner bízik abban, hogy jól szerepel majd az együttes a bajnokságban, és az élmezőnyben végez. A fiatal játékosokat jól ismeri.
- Kicsi koruktól kezdve dolgoztam már velük együtt, látom a fejlődést, és azt, hogy mennyire nagy bennük a bizonyítási vágy. Szokniuk kell majd a felnőtt játékot, mert fizikálisan erős ellenfelek lesznek, és gyorsabb lesz a tempó is - mondta Savic Brane vezetőedző.
A felnőtt gárda október 6-án kezdi az idényt a Tiszakécske elleni hazai meccsel. A NYÍKSE korosztályos együttesei jól szerepeltek a különböző tornákon, illetve versenyeken. A klub a hétvégén rendezi a MEDhUSA Serdülő Tornát, mely jó felkészülési lehetőséget nyújt a játékosoknak.
- Kimondottan erős ellenfeleket hívtunk meg, azért, hogy legyen értelme a meccseknek. Hagyományteremtő szándékkal indítjuk el ezt az U14-es fiú tornát, melyet minden évben szeretnénk megtartani - mondta Gombkötő Norbert, utánpótlás vezetőedző.
A hétvégi tornát szombaton és vasárnap a Bánki tornatermében rendezik, és a NYÍKSE mellett a Sportcentrum, a MEAFC és az Eger indul. A nyíregyházi csapat utánpótlás együttesei több sikert értek el a közelmúltban különböző korosztályokban, az U10 megnyerte a megyei bajnokságot, az U12-es gárda az országos szakmai döntőbe jutott.