Fejlesztési központ maradt a Spartacus - Sikeresen pályázott a női szakág

Fejlesztési központ maradt a Spartacus - Sikeresen pályázott a női szakág

Az MLSZ elnöksége hét éve fogadta el a női labdarúgás fejlesztési tervét, amellyel a szövetség stratégiai, kiemelten fejlesztendő ágazatává emelte a női szakágat. A végrehajtás során eltelt években a válogatott csapatok, az élvonal klubjai, valamint a férfi labdarúgással való szoros kapcsolat kerültek fókuszba. A fejlesztés második szakaszában – a korábbi célok megtartása mellett – a szövetség elsősorban a tömegesítésre, a minőségi utánpótlás-nevelésre kíván fókuszálni. Az MLSZ női labdarúgó-szakága kiemelten fontosan tartja a minőségi utánpótlás képzést. Ennek érdekében a szövetség limitált számú, kiemelt női labdarúgó-képzési centrumokat hozott létre, amelyek működtetésére többszörös képzési költséget biztosít. A kiemelt képzési központ státus elnyerésére a Nyíregyháza Spartacus FC is benyújtotta pályázatát, melyet ebben az évben is a szövetség pozitívan bírált el, így a Szpari Fejlesztési Központ maradt. 

- Nagy öröm számunkra, hogy a szövetségnél úgy ítélték meg, hogy megfelelő szakmai munka folyik a klubnál. Az elmúlt években nagyon sok lány kezdte el nálunk a labdarúgást, a legkisebb korosztálytól kezdve működik utánpótlás gárdánk, többen válogatott kerettagok, vagy régiós válogatottak. A felnőtt együttesben is sok saját nevelésű fiatal kap lehetőséget, a fejlődést pedig a szövetségnél is értékelték - mondta Sánta Tibor szakágvezető.