Ezer mécses égett a koronavírus áldozatainak emlékére Nyíregyházán

Ezer mécses égett a koronavírus áldozatainak emlékére Nyíregyházán
Fotó: Szarka Lajos

A Nyíregyházi Egyetem vezetői, dolgozói és hallgatói a koronavírus-járvány áldozatainak emlékére gyújtottak mécseseket a campus díszparkjában.

A Nyíregyházi Egyetem rendhagyó, de eredményes évet zárt, ehhez azonban sok nehézséggel kellett megküzdeniük. A vírushelyzet több kihívás elé állította az intézményt, megváltoztak a munkakörülmények, és lelkileg is megviselte az oktatókat és a hallgatókat a személyes találkozás hiánya. Ebben az évben sok kollégát veszítettek el, egyiküket éppen a koronavírus miatt. A gyertyagyújtással rá is emlékeztek az intézmény munkatársai.

„A kollégák, hallgatok, dolgozók ezer mécsest gyújtottak, és egy kis megemlékező műsor keretében és közös gyertyagyújtás keretében emlékeztünk a hazai áldozatokról.” -mondta  Vassné dr. habil. Figula Erika,  a Nyíregyházi Egyetem rektora.

Kapcsolódó galéria

Emlékezés az egyetemen