Ez a döntés könnyebbé teheti a diabéteszes gyermekek életét
Fotó: Illusztráció

Könnyebbé válhat az 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelő családok élete, miután a kormány szerdai ülésén több olyan döntést is hozott, amely a gyermekek óvodai és iskolai életét, étkeztetését, sportolását és táboroztatását érinti – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a Facebook-oldalán. 

Novák Katalin a cukorbeteg gyermekeket nevelő családok érdekében tett újabb lépések között említette, hogy – a köznevelési törvény módosításával – előírják majd az intézményvezetők számára a diabéteszes gyermekek napközbeni ellátásának megszervezését.

Ez azt jelenti, hogy a feladat felelőse egyebek mellett segíthet egy óvodában a vércukorszint-mérésben, az inzulin beadásában, és külön odafigyel majd a diabéteszes gyerekek étkezésére.

Akik önként részt vállalnak ebben a feladatban, pluszjuttatást kapnak – fűzte hozzá a miniszter.

Az étkezésre vonatkozó szabályokat úgy alakítják majd, hogy a diabéteszes gyermekek igényeinek is megfeleljenek. A gyerekek akkor ehessenek, amikor enniük kell, pontosan tudható legyen a közétkeztetésben kapott étel szénhidrátmennyisége, továbbá az általuk bevitt étel tárolását, melegítését, illetve hűtését is biztosítani kell – mondta.

Novák Katalin közölte azt is: megteremtik a lehetőségét annak, hogy a cukorbeteg gyerekek teljeskörűen bekapcsolódhassanak az iskolai sportolásba. Utalt arra, hogy jelenleg a diabéteszes gyerekek sokszor azért maradnak ki a sportolásból, mert az iskolákban nem mindig tudják, hogyan foglalkozzanak velük.

Közölte, ezért a pedagógusok, a sportolásban részt vevő szakemberek számára szakirányú képzéseket indítanak, illetve folytatnak.
Novák Katalin bejelentette továbbá, biztosítani fogják a nyári Erzsébet-táborokban, hogy a diabéteszes gyerekek minden turnusban jelen lehessenek, és minden szükséges eszköz meglegyen ahhoz, hogy teljes biztonságban nyaralhassanak.

A kormány azért dolgozik, hogy az a több ezer család, melyben 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelnek, valamivel könnyebben élhessen – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Forrás: hirado.hu