Európai Sporthét – Kutyákkal sétálhattak az érdeklődők a program keretében
Kutyás sétával várták a mozogni vágyókat kedden a Nyíregyházi Egyetemen. Négy napon át kínál változatos sportprogramokat az érdeklődőknek az intézmény az Európai Sporthét keretében. A rendezvénysorozat alatt aerobik, továbbá úszás, dobóversenyek, röplabda-, valamint labdarúgó-bajnokság is színesíti a palettát. A program célja már nyolc éve az, hogy mozgási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a hallgatók számára.
Közös séta a négylábúakkal
Már a program kezdete előtt összebarátkoztak a kutyusok kedd reggel, hogy kellemesen telhessen a közös 2-4 kilométeres séta. Hétfőtől csütörtökig, négy napon át várja sportprogramokkal hallgatóit és munkatársait a Nyíregyházi Egyetem az Európai Sporthét keretében. A KutyAktív – Egészséges Gazdi, Boldog Kutya program azonban nemcsak az egyetemi polgároknak szólt: valamennyi állatbarát érdeklődőt vártak, akár kutyával, akár négylábú társ nélkül jött. A résztvevők reggel gyülekeztek az egyetemi szökőkútnál, majd 9 órakor indult a közös séta.
– Én azt gondolom, ez egy nagyon jó közösségi program, főleg a testnevelés szakosok számára, akik kicsit összetartóbb csapat szerintem. Szóval emiatt érkeztem én is
– mondta az egyetem egyik hallgatója, Szilágyi Hanna.
A kutya az ember legjobb barátja
A sporthét minden évben népszerű a hallgatók körében. Sokan érkeznek azzal a céllal, hogy mozogjanak és részt vegyenek a különböző foglalkozásokon a négy nap folyamán. A kutyás séta keretében Border Collie-k, egy vizsla, valamint egy francia bulldog is megmozgathatta a gazdáját. Ferenczi Tamás a program fő szervezőjeként és a Testnevelés és Sporttudományi Intézet mesteroktatójaként vett részt a programon négylábú társával. Szerinte fontos, hogy azok is eljöjjenek egy ilyen programokra, akiknek esetleg nincs kutyájuk.
– Nagyon sok ember szereti a kutyákat, de nem biztos, hogy olyan életkori szakaszban van, amikor felelősségteljesen tud kutyát tartani. Viszont itt lehetőség van arra, hogy eljön velünk az erdőbe, kutyát sétáltatunk, olyan ebek vannak itt, amelyek jól szocializáltak egymással és az embereket is szeretik. Tényleg azt gondolom, hogy itt kicsit megismerkedhetnek a kutyázással. Ha pedig bárkinek olyan kérdése van, kutyagazdaként én is és kollégáim is készségesen állunk rendelkezésükre
– nyilatkozta Ferenczi Tamás.
Az oktató azt is hangsúlyozta: a kutyatartás sok örömmel és élménnyel jár. Vannak, akik ráadásul terápiás céllal tartják, az eb fajtájától, természetétől függően képes megnyugtatni gazdáját, így akár kellemes társaságot is nyújthat.
Sikeres a program a hallgatók körében
Az egyetem még 2018-ban csatlakozott az Európai Sporthét felhíváshoz. Dr. Vajda Ildikó oktatási elnökhelyettes azt hangsúlyozta: a program célja már nyolc éve az, hogy testmozgási, kikapcsolódási, valamint kapcsolat építési lehetőséget kínáljon a hallgatók számára.
– Én azt gondolom, nagyon fontos az, hogy az egyetem hallgatói mindamellett, hogy az elsődleges feladatuk a tanulás és a tudás megszerzése, egy olyan környezetben tanulhassanak, amely lehetőséget biztosít arra, hogy közösséget alkossanak. Fontos, hogy segítsük a közösség építést, a barátságok kialakítását. S ezekkel a programokkal szeretnénk olyan emberi tulajdonságokat, értékeket fejleszteni, kialakítani, amely nemcsak az egyetemi tanulmányok alatt, hanem az életben is szükségesek: a kitartás, a céltudatosság, rendszeresség, egyáltalán az, hogy a fizikai aktivitás mennyire fontos. Továbbá az egészséges életmódnak, az egészségtudatosságnak a hirdetése
– fejtette ki az oktatási elnökhelyettes.
A KutyAktív sétán túl számos program vár a hallgatókra minden évben. A Nyíregyházi Egyetem a sporthét mellett további sportolási és mozgási lehetőségeket kínál minden érdeklődő számára.


