Európában ötödikként nálunk épülhet LEGOLAND Discovery Center!

Jelentős fejlesztési térség része lettünk

 

Mint megírtuk, egy szerdai kormányhatározat nevesíti a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség Kiemelt Turisztikai Fejlesztési Térséget, melynek fontos része Nyíregyháza. A polgármester hangsúlyozta: a balatoni és a soproni régió után harmadikként nevesítették ezt a fejlesztési térséget, konkrét források megjelölésével, így a kormány ezekre a területekre kíván fordítani jelentős összegeket.

 

[REKLAM]

 

Jön a LEGOLAND!

 

Ebben a számos fejlesztés között 9,5 milliárd forintos költséggel szerepel a LEGOLAND Discovery Center megépítése Nyíregyházán, melyet a városvezető a saját Facebook oldalán jelentett be először. A csütörtöki közgyűlésen pedig részletezte azt, ami már most tudható a Nyíregyháza életét, idegenforgalmát valószínűleg jelentősen befolyásoló beruházás kapcsán.

 

Három évnyi előkészítő munka

 

– Három éve személyesen dolgozom azért, hogy eljussunk a tervezésnek ebbe a fázisába – mondta. – A kormányzatnak ez az egyértelmű, határozatban megjelent kötelezettségvállalása megteremti az alapot arra, hogy elkezdhessük a konkrét tárgyalásokat, a fejlesztés előkészítését. Európában egyelőre négy ilyen létesítmény van: Németországban kettő (Berlin és Oberhausen), Angliában Manchesterben, Törökországban pedig Isztambulban található – sorolta a polgármester, hogy milyen „társaságba" kerülhet ezzel az építkezéssel Nyíregyháza.

 

[REKLAM]

 

Óriási lehetőség Nyíregyházának!

 

– Ez komoly attrakció lehet, óriási lehetőséget jelent Nyíregyháza számára! Most elkezdhetjük a konkrét tárgyalásokat ennek a nemzetközi franchise rendszernek a képviselőivel – vázolta dr. Kovács Ferenc.

 

Komplex, átgondolt stratégia

 

A polgármester tájékoztatásában kiemelte, hogy mindez egy átgondolt, komplex turisztikai fejlesztéscsomag része, hiszen a mostani kormányhatározat – kiegészülve a Tokaj és Nyíregyháza között lassan elkészülő kerékpárúttal ­– 26 milliárd forintnyi forrást jelent. Ezek mind nagyon fontosak a város számára: a sóstói négycsillagos hotel megépítése, az állatpark további bővítése, amely plusz szálláshelyeket is jelent részben, valamint a Múzeumfalu, a Szabadtéri Színpad és a Bencs Villa modernizálása, fejlesztése.

Tarczy Gyula

(Fotó: illusztráció)