Eső, szél, felhők, napsütés: ezzel köszönt be a hosszú hétvége
Fotó: Illusztráció

Reggel még felhős, több helyen esős időre számíthatunk, majd a délelőtti órákban a déli megyék kivételével mindenütt felszakadozik, csökken a felhőzet, ezzel együtt pedig egyre kevesebb helyen fordulhat elő eső, záporeső – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.

Délután azonban délnyugat felől ismét befelhősödik az ég, és az ország délnyugati, déli harmadában újfent elered az eső.

Az északnyugatira, nyugatira forduló szél az ország északkeleti felében megerősödik, egyes részeken viharossá fokozódik. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A hőmérséklet maximuma általában 9 és 15 fok között valószínű. Késő estére 0 és +7 fok közé hűl le a levegő.

Estefelé erősen felhős vagy borult lesz az ég, és elsősorban az ország délnyugati, déli felében többfelé valószínű eső, záporeső. A délnyugati határvidéken jelentős eső hullhat. Az éjszaka második felében aztán északnyugat felől gyorsan felszakad a felhőzet, és reggel már inkább csak a Tiszántúlon maradhat több a felhőzet, és csapadék is csak délkeleten valószínű.

Hajnalra délnyugaton köd is képződhet. A légmozgás mérsékelt lesz. Hajnalra általában 0 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet, de főként az északi völgyekben gyenge fagy is lehet.

 

Forrás: hirado.hu