Esélyteremtés és tehetséggondozás – újdonságok a szakképzésben

Nov 13, 2025

A szakképzés az elmúlt öt évben nagyon jelentős átalakításan ment át. Rugalmas, a munkaerőpiac kihívásaira azonnali választ adó rendszer alakult ki. Ebben központi szerepe van az innovációnak és a tehetséggondozásnak. Ez is elhangzott azon a nyíregyházi konferencián, amelyet a Kulturális és Innovációs Minisztérium közösen rendezett a Nemzeti Pedagógus Karral. Magyarországon mintegy háromszázezren tanulnak a szakképzés keretein belül.  Országos roadshow indult, amelynek központi témája a tehetséggondozás a szakképzésben. A helyi rendezvénynek a Nyíregyházi Szakképzési Centrum adott otthont. Gurbánné Papp Mária főigazgató elmondta, diákjaik számos területen érnek el sikereket a regionális és országos versenyeken.


Cél a munkaerőpiaci igények kiszolgálása

„A szakképző iskoláknak a legfontosabb feladatuk az, hogy a térség munkaerőpiaci igényét kiszolgálják, színvonalas szakemberképzés legyen. A színvonalas szakemberképzés keretében pedig azt szeretnénk, ha maximálisan kihoznánk a legtöbbet a tanítványainkból. A helyiek tudják, hogy nagyon sok tanulónk vesz részt az országos szakmai versenyeken. Emellett kulturális és sportrendezvényeken is szép eredményt érnek el a tanulóink. Én az innovációt emelném ki, hiszen a digitális közösségi alkotóműhelyünkben a Tekerd! csoportban, a Bánki Robotban, a Robot TÉP-ben nagyon komoly munka folyik. Kollégákat arra kértem, hogy például Zsigó Zsolt számoljon be a Bánki Robot munkájáról, Hudák Zsolt pedig a Tekerd! csoport működéséről. Ezek nagyon fontos feladatok és nagyon örülünk annak, hogy az évente megrendezett Szakma ifjú tehetségei rendezvényen mi mindig negyven-ötven tanulót köszönthetünk. Ez mind a tehetséggondozás eredménye”

– összegzett a főigazgató. 
Az Innovatív Képzéstámogató Központ szakmai igazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években az esélyteremtés és a tehetséggondozás területén is újdonságok jelentek meg a szakképzésben. Elindították például a Dobbantó programot azoknak a gyerekeknek, akik az általános iskolát nem tudták elvégezni. Azok számára, akik tovább szeretnének tanulni, a szakképzés a felsőoktatás előszobája lett.


A szakképzés a felsőoktatás előszobája

„A szakképzés az elmúlt öt évben nagyon jelentős átalakításan ment át. Rugalmas, a munkaerőpiac kihívásaira azonnali választ adó szakképzési rendszer alakult ki. Ebben központi szerepe van az innovációnak és a tehetséggondozásnak. Ennek egy sajátos formáját alakítottuk ki intézményi keretek között, az okleveles technikus képzést. Ennek az a lényege, hogy a technikum, egy felsőoktatási intézmény és jó esetben még egy duális partner is kapcsolódik az együttműködéshez. Az iskola és a felsőoktatási intézmény közös képzési programot dolgoz ki. Azok a tanulók, akik a technikumi éveik alatt az egyetemi program beépítését követően többlet tartalmakat tanulnak az adott szakmájukban, a szakmai vizsgát követően akár az eredménytől függően pontszámuk ötszörözésével kerülhetnek be a szakirányú felsőoktatásba”

– emelte ki Hudacsek Péter Lászlóné.


A Nemzeti Pedagógus Kar szakmai vezetője kiemelte, hogy a szakképzés stratégiai ágazat. 2008 óta létezik a Nemzeti Tehetségprogram, amely százszázalékos támogatással biztosítja húsz évre a tehetséggondozás feltételeit.
Stratégiai ágazat a szakképzés

„Szeretnénk népszerűsíteni azt, hogy a tehetséggondozás igenis rendkívül fontos, különösen a szakképzésben. Sokan azt gondolják, hogy a tehetség a „kockafejű” szemüveges gyerekeknek a sajátja, holott azt gondoljuk, sokkal szélesebb ennél. A szakképzésben bizonyos speciális területeken, mint a vállalkozási terület, kézügyesség, vagy akár a szakmabeli tudás, igenis támogatni kell. Kulcságazat, stratégiai ágazat a szakképzés, nem véletlen, hogy a kormány is ezt tűzte a zászlajára. Úgyhogy ehhez szeretnénk most ilyen rendezvényekkel is segítséget nyújtani”

– mondta Veres Pál.


Veres Pál még hozzátette, pályázati lehetőségek is elérhetőek a tehetséggondozó műhelyek számára. Az elmúlt évben az egyszázalékos felajánlásokból két és fél milliárd forint gyűlt össze, amelyet tehetséggondozásra lehet fordítani.
 

Kapcsolódó galéria

Nemzeti Pedagógus Kar konferenciája Nyíregyházán 2025

Előző hír
Szociális munkásokat köszöntöttek – a színházban ünnepeltek
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink