Erasmus+ program – Összesen 52 fiatal érkezett különböző országokból
A „Gyermekeinkért 16” Alapítvány és a Gyermek-Mosoly Gyermek és Ifjúsági Egyesület Erasmus+ programot valósít meg november 8. és 17. között Nyíregyházán. A programhoz az alapítvány és az egyesület részéről összesen 52 fiatal csatlakozott a nemzetközi ifjúsági együttműködés keretében. A csoportot november 12-én, a városházán is fogadták.
A városházán fogadták a diákokat
A „Gyermekeinkért 16” Alapítvány és a Gyermek-Mosoly Gyermek és Ifjúsági Egyesület Erasmus+ programja zajlik Nyíregyházán, melyen az alapítvány részéről olasz, szlovén, lengyel és magyar, az egyesület részéről pedig szerb, román, görög és magyar fiatalok vesznek részt. A csoportot Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere fogadta november 12-én, a városházán. Összesen 52 fiatal és 8 kísérő felnőtt érkezett a nemzetközi ifjúsági együttműködés keretében. Sebestyén Gergő Márk Keszthelyről jött, az alapítványon keresztül jelentkezett a programra. A fiatal elmondása szerint először jár Nyíregyházán.
– Nagyon jól érzem magam, először kicsit nehéz volt a többi országgal megismerkedni. De most már egyre közelebb állunk, a nyelvi nehézségek kezdenek lebomlani, és egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz. S ugyanezt várom a következő időszakban is
– mondta Sebestyén Gergő Márk.
A keszthelyi fiatal hozzátette: szeretne angolból felsőfokú nyelvvizsgát tenni, így nagy előny számára az Erasmus+ program, melyen a szókincse is bővülhet. Több magyar diák csatlakozott még az alapítványon keresztül. Rácz Vince nyíregyházi fiatal Nyírszőlősről jelentkezett. Elárulta: már korábban is részt vett Erasmus programon.
– Az eddigi tapasztalataim nagyon jók, nekem nagyon tetszik az Erasmus. Minden egyes ilyen lehetőségen megpróbálok részt venni. Mivel az életben előrébb is tudok vele jutni, mert több tapasztalatom lesz és a nyelv gyakorlása szempontjából is nagyon jó
– fogalmazott Rácz Vince.
Különböző feladatokon, projekteken vesznek részt
Az alapítvány és az egyesület sikeres pályázásának köszönhetően csatlakozhatott egyszerre a programhoz, melyen különböző feladatok várnak a fiatalokra. Ezekről a „Gyermekeinkért 16” Alapítványtól Sándor Vanda csoportvezető beszélt. Elmondta: a fiatalok műhelyfoglalkozásokon vesznek részt, melyeket részben maguk szerveznek, továbbá projektfeladatokat is kaptak, ezeken keresztül megtanulhatnak együtt dolgozni. A közel másfél hét alatt számos egyéb feladat, esemény vár a fiatalokra. A szervezők két fő témát is feldolgoznak a program folyamán.
– Az egyik programunk az a függőségekről szól, hogy a fiatalok hogyan tehetnek azok ellen. A másik pedig a személyes készségeiknek a fejlődéséről. Ezt a programot azért írtuk meg, hogy minden fiatalnak lehetőséget biztosítsunk a készségeik fejlesztésére, az angoltudásuk gyakorlására, és hogy találkozzanak különböző kultúrákkal, különböző országokból érkező fiatalokkal
– fejtette ki Sándor Vanda.
A csoportvezető még elmondta: a helyi fiatalokat már korábbi projektekről is ismerik, szívesen járnak vissza évről évre. A külföldieket pedig partnereken keresztül csatlakoztatják be a programokba. Az alapítvány főként Nyírszőlősön tevékenykedik, minden korosztályból foglalkoznak gyerekekkel.
Fontos a civil szervezetek jelenléte a városban
Nyíregyháza város számára fontos, hogy támogassák az Erasmus programokat. Jászai Menyhért alpolgármester hangsúlyozta: nagyon büszkék arra, hogy olyan civil szervezetek működnek a városban, melyek ilyen szintű nemzetközi projekteket tudnak levezényelni.
– Nem az első eset egyébként, úgyhogy ez egy nagyon fontos eredmény. De ha magát az Erasmus programot nézzük, akkor az egy nagyon nagy dolog, hogy hat országból is jöttek diákok ide, Magyarországra, azon belül Nyíregyházára. Megismerik a városunkat, és itt az intézmények és a diákok között is kapcsolatokat építenek. S ha ők felnőnek, akár visszajöhetnek Nyíregyházára, a várost ráhelyeztük a térképükre. Nagyon fontos, hogy építsük Nyíregyháza nemzetközi hírnevét és imázsát is. Tudjuk, hogy a gyerekek és a fiatalok fogékony korban vannak, a legjobb célcsoport, melynek egy életre szóló, maradandó élmény lehet akár egy nyíregyházi utazás. Tehát ez is nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy a nyíregyháziak is menjenek tapasztalatot szerezni
– részletezte Jászai Menyhért alpolgármester.
Az önkormányzat számára kiemelten fontos a civil szervezetek jelenléte a városban, éppen ezért működnek olyan programok, melyekkel támogathatják azok tevékenységét. Számos célzott pályázati program működik – szociális, kulturális és sport területen is, melyekkel akár ösztöndíjak is elnyerhetők. Az alpolgármester kiemelte: lényeges, hogy a civil szervezetek mindig éljenek a hasonló pályázati lehetőségekkel.


