Energiatároló – Nőtt az elektromos ellátás biztonsága

Jún 10, 2026

Ez a létesítmény hozzájárul ahhoz, hogy a magyar villamosenergia-piacon nőjön a verseny és hosszú távon csökkenjenek az árak. Ezt mondta Tóth András, a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium energetikai államtitkára Bujon, az ország legnagyobb akkumulátoros energiatárolójának átadásán. A két, összesen közel 100 megawatt teljesítményű tároló építéséhez mintegy 11 és fél milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európai Unió.

Konténerek sorakoznak egymás mellett Buj határában. Távolról akár egy logisztikai telephelynek is tűnhetne a létesítmény, amely azonban egészen más. Nyíregyházától alig tizenöt kilométerre épült meg az ország legnagyobb akkumulátoros energiatároló rendszere, amely két létesítményt foglal magába. A közel 100 megawatt teljesítményű, 288 megawattóra kapacitású, mintegy 11 és fél milliárd forintos európai uniós támogatással épített tárolórendszer Európa egyik vezető, megújuló energiával foglalkozó cégének fejlesztése.

Egyensúlyt teremt az energiatároló

Mi akkor használjuk a villanyáramot, amikor csak akarjuk. A Nap pedig akkor süt, amikor ő akar. Nekünk éjszaka is szükségünk van áramra. Az akkumulátorok abban segítenek, hogy létrehozzák az egyensúlyt a nappal termelt villamos áram és a felhasználási szükségletek között. Ez most teljesen a kor színvonalán áll, de ki tudja, mit hoz a jövő. Ha most kéne előkészítenem egy új projektet, akkor valószínűleg még találnék egy még haladóbb megoldást. De, ha az ember mindig vár valamire, akkor nem jut semmire” – nyilatkozta Joao Manso Neto, a Greenvolt Csoport globális ügyvezető igazgatója.

A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. az ország villamosenergia-ellátásáért felelős társaság, amely az év 365 napján 24 órában gondoskodik arról, hogy hazánkban mindig pontosan annyi áram legyen, mint amennyi a fogyasztói igény. Az új tárolóegységek a rendszer rugalmasságát, szabályozhatóságát is javítják.

Alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez

A villamosenergia-rendszer szempontjából egy ilyen tároló átadása azt jelenti, hogy az ellenálló képességünk és a zavartalan ellátáshoz szükséges infrastruktúra bővül. Ez egy előrelépés, amelyben mi is örömmel veszünk részt. A magyar villamosenergia-rendszer tekintetében számos változás következett be az elmúlt időszakban. Megszoktuk azt is, hogy nemcsak klasszikus erőművi és hálózati beruházások kapcsán veszünk részt átadásokon, hanem megújuló, illetve akkumulátoros egységek is ebben nagy mértékben vesznek részt. Nyilván a változó időkhöz változó megközelítések is szükségesek. A villamosenergia-rendszernek is ehhez kell alkalmazkodnia” – mondta el Batta Gergő, a MAVIR Zrt. operatív vezérigazgató-helyettese.

Mint a Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium államtitkára kiemelte, az új tárolórendszer hálózatba állítása egy olyan lépés, amelynek hatása lesz az energiaárak csökkenésére is.

Nő a verseny, csökkenhetnek az árak

Biztos vagyok abban, hogy ez a létesítmény hozzájárul ahhoz, hogy a magyar villamosenergia-piacon nőjön a verseny, hosszú távon csökkenjenek az árak. Hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország egy fenntartható, biztonságosabb és olcsóbb energiaellátást tudjon kiépíteni. Ez a projekt jelentős állami támogatással valósul meg” – emelte ki Tótth András energetikai államtitkár.

Tótth András hozzátette, a következő négy évben másfél milliárd eurót fordítanak Magyarországon az elektromos hálózat fejlesztésére. Az ünnepélyes szalagátvágást és a helyszíni bejárást követően üzembe is helyezték az ország legnagyobb akkumulátoros energiatárolóját.

Előző hír
A hőség nemcsak minket visel meg – így óvhatjuk kedvenceinket a nyári forróságban
Következő hír
Nyíregyházi tűzoltók is órákon át harcoltak a nyírbátori csarnoktűznél

Kapcsolódó híreink