Előadás – A generációs megközelítésekről tartottak előadást az MCC-ben
A generációs megközelítések létjogosultságáról és eredetéről tartottak előadást kedd délután az MCC Nyíregyházi képzési központjában. Székely Levente, az intézet Szociológiai Műhelyének vezetője a különböző elméletek megközelítési lehetőségeit és a generációk egymás közötti kommunikációjának sajátosságait mutatta be a közönségnek.
Asztrológiai és asztronómiai megközelítéseket is érdemes megismerni
X, Y, Z, Alfák, Béták, Gammák, számos más betű és megannyi ábécé, amely létezik a nagyvilágban. A generációs kérdéseknek több különböző megközelítési lehetősége van. Elmélete olyan, mint a csillagvizsgálat, lehet asztronómiai, de lehet asztrológiai megközelítéssel is élni. Székely Levente, az MCC Szociológiai Műhely vezetője, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója generációs diskurzusokról szóló előadásának célja az volt, hogy rávilágítson a tudományos alapokra és a csillagjós perspektíva buktatóira egyaránt.
– Ennek a témának van nagyon komoly tudományos alapja is. Az előadásban azonban nem ezeknek az elméleteknek a tudományos részletezettségével foglalkozom mélyebben, hanem szeretném kicsit közelebb hozni ezt a témát, hogy megértsük azt, mire jó ez a generációs megközelítés, hogyan néz ki, milyen alapjai vannak, s egy kicsit a hétköznapokra is levetítem, hogy ez mit jelent, mire lehet alkalmas, hasznos
– fejtette ki Székely Levente.
A Szociológiai Műhely vezetője hangsúlyozta: komoly haszna van a generációs megközelítési formáknak, ugyanis leggyakrabban ezt a fajta tudományt alkalmazzák a piac- vagy épp a marketingkutatás esetén is.
A legjobb módszer a kommunikáció, érteni akarás
Az előadó itt tért rá arra is, hogy melyek azok az esetek, amikor már nem tudományként használjuk a generációs megközelítéseket, hanem inkább az asztrológiához, asztronómiához áll közelebb a téma. Elmondta: ebben is vannak olyan területek, melyeket érdemes komolyan venni, és olyanok is, melyeket nem szükséges. Előadásában a generációk közötti kommunikációs különbségekre is kitért. Kiemelte: vannak kevésbé jelentősek, de olyanok is, melyek nagyon feltűnőek.
– Legnagyobb különbség a nemzedékekben alapvetően a kommunikációs és médiafogyasztási szokások, a megismerési módokban található ez. Életkorban minél inkább távolabb megyünk egymástól, annál jelentősebb ez a különbség
– folytatta az Ifjúságkutató Intézet igazgatója.
Székely Levente elárulta: a legjobb módszer a generációk közötti különbségek kiküszöbölésére maga a kommunikáció, az érteni akarás. Fontos, hogy kölcsönösen úgy forduljunk egymáshoz, hogy meg akarjuk érteni a másikat, hiszen számos kommunikációs zavar jelenhet meg, ha a felek nem jól közelítenek egymáshoz. Hozzátette: az ellentétek a fiatalabb és idősebb korosztály között mindig is megvoltak a kommunikációban. Éppen azért elengedhetetlen a megfelelő közeledés két különböző generáció között, hogy ezeket az ellentéteket is minimalizálni lehessen.