Elkezdődött a tartalékosok képzése – Biztos munkát kínál a Magyar Honvédség
Fotó: honvedelem.hu

Elkezdődött 157 speciális önkéntes területvédelmi tartalékos katona képzése. A Magyar Honvédség munkalehetőséget kínál azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették az állásukat, most az ország egyik legnagyobb munkáltatójához csatlakozhatnak. A féléves képzés ideje alatt bruttó 161 ezer forintot és egyéb juttatásokat kapnak a tartalékosok, akik a későbbiekben szerződéses vagy hivatásos katonák is lehetnek.

Alaki bemutatót tart a speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat – ez a hivatalos megnevezése annak az állománynak, amelyik július elsején kezdte a kiképzést. Ők féléves képzésen vesznek részt a Magyar Honvédségnél. Nyíregyházán 13 nő és 19 férfi van ebben a szolgálati formában. A nemek között nem tesznek különbséget a kiképzés során, sőt, úgy látják, a nők még inkább érdeklődnek a honvédség iránt. A katonák között mindössze 8 fő idősebb 40 évnél, jellemzően valamilyen szakmával vagy diplomával rendelkeznek.

Nők is érdeklődnek

Kócs Vivien korábban például a vendéglátásban dolgozott, de sem rokonai, sem az ismerősei nem lepődtek meg azon, hogy jelentkezett a tartalékos szolgálatra.

 „Már több éve érdeklődök a fegyveres testületek iránt, barátoktól, ismerősöktől, nagypapáimtól ugye hallottam történeteket. Eddig máshova sodort mindig az élet és most úgy jött ki a lépés, hogy a Magyar Honvédséghez tudtam csatlakozni speciális önkéntes tartalékos katonaként” – mondta Kócs Vivien.

Siket Bálint is gyermekkora óta katona szeretett volna lenni, de eddig a civil életében grafikus- és webfejlesztőként dolgozott. Ők ketten, illetve általánosságban a szolgálat fele úgy gondolja, hogy hosszú távon is a Magyar Honvédségnél szeretne elhelyezkedni.

„Tetszik az egész képzés, a hozzáállás leginkább a szakasztársaké, illetve rajttársaké. Alapvetően a reggel testnevelés foglalkozással telik két órában, majd ezt követően van két óra tantermi foglalkozás, ezután elmegyünk ebédelni, majd alaki foglalkozással folytatjuk a délutánt” – mesélte Siket Bálint.

Munkát kínál a honvédség

A koronavírus-járvány utáni gazdaságvédelmi akcióterv része, hogy a Magyar Honvédség munkalehetőséget biztosít azoknak, akik elveszítették az állásukat és érdeklődnek a katonaság iránt. Ez a féléves képzés kezdődött július elsején. A Vattay Antal Területvédelmi Ezredhez kilenc megyében kilenc zászlóalj tartozik, ezek közül hat megyében tudták elindítani a képzést, 20 fő volt ugyanis a minimum létszám. A közelharc is fontos része a kiképzésnek.

Juttatások és fizetés

A katonáknak reggel fél nyolckor indul a napjuk itt, a honvédségnél, a képzés alatt bruttó 161 ezer forint illetményt kapnak havonta, de utazási támogatást és étkeztetést is biztosítanak számukra.

„Ha be is fejezik ezt az úgynevezett speciális önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatukat, akkor a továbbiakban, mint tartalékos katonák szeretnék folytatni pályafutásukat a honvédségben, vagy mint szerződéses katonák. Tehát ez minden szempontból egy előcsarnok is lehet a további katonai pályafutás vonatkozásában” – közölte Tóth László alezredes, a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 5. Farkas Gyula Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

„Előszoba” lehet a képzés

A képzésre jelentkezők gyengébb erőnléttel rendelkeztek, de ez a következő hónapokban nagyban változik majd.

„Én úgy gondolom, hogy a fél éven belül egy olyan szintre tudunk lépni a civil életből bekerült katonákkal, akik megállják a helyüket a szerződéses állományba vételkor is, innen nekik egyenes az út a felé, hogy szerződéses katonák legyenek” – tette hozzá Miro János kiképző őrmester.

Bármikor megszakítható a képzés

Ha valaki speciális önkéntes területvédelmi tartalékosként időközben munkát talál a civil életben, bármikor, bármiféle következmény nélkül megszüntetheti a jogviszonyát a honvédséggel. A 18 és 50 év közötti érdeklődők számára jelentkezési feltétel volt a büntetlen előélet, illetve egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat.