Elkezdődött a keret kialakítása - már a következő évi csapatot tervezi a Blue Sharks

Sikerült teljesíteni a célkitűzést, a bajnokságban és a Hepp Kupában is négy közé jutott az elmúlt idényben a Nyíregyháza Blue Sharks. A férfi kosarasok ugyan szerették volna megnyerni a kupasorozatot, de be kellett érniük az ezüstéremmel. Ahogy véget ért a szezon, azonnal megkezdődtek a tárgyalások a jövő évi keret kialakítása ügyében. Az amerikai légiós, Michael Harmon komoly sérülést szenvedett a rájátszás során, rá biztosan nem számíthatnak a Cápák. 

- Először szeretnénk a magyar magot kialakítani, és utána meglátjuk, melyik az a poszt, ahová légióst kell igazolnunk. Remélem, ez már augusztusban, vagy szeptember elején eldől, és korábban tudunk majd jó külföldit választani – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató. 

Három helyi kötődésű játékossal is egyeztettek a klub vezetői, egyelőre azonban még nem döntöttek a felek a közös folytatásról. Fazekas Csaba egy komoly műtéten esett át a napokban, gerincsérvet kapott, ezért szükség volt az operációra. A beavatkozás jól sikerült, és napról-napra jobban van a játékos. Ami a keretet illeti több leendő új kosarassal is tárgyalnak a vezetők, szeretnék megerősíteni a csapatot. A felkészülés július végén kezdődik, amikor egy kosárlabda tábort szervez a Blue Sharks gyerekeknek, ahol a felnőtt játékosokkal közösen is tréningezhetnek. Augusztustól aztán már nagyobb terhelést kapnak a kosarasok, és a nyár végén felkészülési meccsek is szerepelnek a programban.