Elismerések – Nívódíjat, Bencs László emlékéremet és Burger István díjat adtak át a közgyűlésen
Nyíregyháza Város Nívódíját vehette át a LEGO Manufacturing Korlátolt Felelősségű Társaság múlt héten a városi közgyűlésen. Bencs László Emlékérmet kapott dr. Erdélyi Ágnes elismert pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta főorvos, valamint Együtt egymásért Burger István-díjat adtak át Nagyné Hermányos Zsuzsannának, Nyíregyházi Szociális Gondozási és Egészségügyi Alapellátási Központ igazgatójának.
Tavaly szeptember végén adták át a nyíregyházi LEGO gyár újabb fejlesztését, összesen 54 milliárd forintos beruházást valósított meg a nagyvállalat. A fejlesztéssel közel 30 ezer négyzetméter új beépített területtel gyarapodott a nyíregyházi egység, a bővítést követően a dolgozók létszáma eléri a 4300 főt, a gyártókapacitás pedig 30 százalékkal nőtt. Ezek a számok is igazolják, hogy nem csak a város, az egész térség egyik legjelentősebb munkáltatója a LEGO gyár. A helyi gazdasági élet kiemelte szereplőjeként Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nyíregyháza Város Nívódíja kitüntetést a LEGO Manufacturing Korlátolt Felelősségű Társaság részére adományozta, amelyet a legutóbbi közgyűlésen vett át az ügyvezető igazgató. A nyíregyházi LEGO gyár stabil, hosszú távú megélhetést biztosít több ezer család számára és ezzel hozzájárul a város népességeltartó erejének növeléséhez is.
Bencs László Emlékérem
A közgyűlésen átadták a Bencs László Emlékérmet is, amelyet ezúttal Dr. Erdélyi Ágnes elismert pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta főorvos, aki évtizedek óta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház meghatározó szakembere. Pályafutása során kiemelt figyelmet fordít a szenvedélybetegek rehabilitációjára és a közösségi addiktológiai ellátás fejlesztésére. A Nyíregyházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szakmai elnöki pozícióját 2015 óta tölti be. Az elmúlt évtizedben nem csupán szakmai vezetője, hanem motorja és hiteles arca volt a Fórumnak. Irányítása alatt a város drogprevenciós tevékenysége egy jól strukturált, partnerségen alapuló rendszerré érett, amely hatékonyan hangolja össze az önkormányzat, a rendvédelmi szervek, az egészségügyi intézmények és a civil szféra munkáját – hangzott el a méltatásban.
Együtt egymásért Burger István-díj
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése kiemelkedően magas színvonalú munkája elismeréseként az Együtt egymásért Burger István-díjat ítélt oda Nagyné Hermányos Zsuzsannának. Pályafutását az egészségügyben kezdte, majd a Szivárvány Idősek Otthonában vezető ápolóként folytatta. 2019-től a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ igazgatója. Fenntartói döntés alapján az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság 2023.09.01-től beolvadt a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központba és ezáltal létrejött egy új intézmény: a Nyíregyházi Szociális Gondozási és Egészségügyi Alapellátási Központ, melynek igazgatói pozíciójára nevezték ki. A szakma iránti elkötelezettsége és a folyamatos szakmai kihívások évtizedek óta a szociális ágazathoz kötik. Munkáját magas szintű szakmaiság, megfontolt és hatékony gazdálkodás, valamint példaértékű vezetői attitűd jellemzi. Kiemelkedő problémamegoldó képességének köszönhetően olyan helyzetekben is hatékonyan talál megoldást, amelyek mások számára nehézséget jelentenek. Kreatív ötleteivel és motiváló személyiségével folyamatosan új lendületet ad az intézmény valamennyi munkatársának, erősítve ezzel a közösséget és a szakmai színvonalat – hangzott el a méltatásban. Utóbbi díjazottakkal a közeljövőben láthatnak majd interjúkat a Nyíregyházi Televízió híradójában és további műsoraiban.


