Elindult a vidámság hete – Megnyílt a XXIV. VIDOR Fesztivál
Hivatalosan kezdetét vette a 24. VIDOR Fesztivál, amely augusztus 30-ig több mint 120 programmal várja a közönséget Nyíregyházán. Az ország egyik legnagyobb összművészeti eseményének megnyitóját a Kossuth téri nagyszínpadon tartották pénteken, ahol neves vendégek és támogatók köszöntötték a fesztivál rajongóit. Az eseményen dr. Kovács Ferenc polgármester hangsúlyozta: a VIDOR több mint két évtizede a város legfontosabb kulturális eseménye.
Megnyílt a 24. VIDOR Fesztivál: közösség, művészet és ünnep
A Szolnoki Szimfonikusok lendületes Queen-dallamaira vonultak fel a meghívott vendégek a Kossuth téri nagyszínpadra, ahol ünnepélyesen megnyitották a 24. VIDOR Fesztivált. Az ország egyik legnagyobb összművészeti eseménye augusztus 30-ig több mint 120 programmal várja a közönséget. A ceremónián a vendégek egyszerre léptek színpadra, ezzel is jelezve a fesztivál rangját és közösségformáló erejét. Elsőként Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szólt a résztvevőkhöz. Hangsúlyozta, hogy a VIDOR mára az ország egyik legrangosabb művészeti fesztiváljává vált, amely a színházi szakma ünnepe is.
„A Kulturális és Innovációs Minisztérium idén is nagy örömmel támogatja a rendezvényt – nemcsak a fesztivált, hanem a Móricz Zsigmond Színházat is, amellyel ismét sikerült ötéves közös működtetési megállapodást kötnünk. Az itt folyó magas színvonalú művészi munka országos szinten is figyelemreméltó. Nagy tisztelettel köszönjük a szervezők elhivatott munkáját, valamint a városvezetésnek azt, hogy időt, energiát és anyagi forrásokat nem kímélve évről évre megszervezi ezt a fesztivált. Biztosak vagyunk benne, hogy huszonnegyedik alkalommal is Nyíregyháza méltó és vendégszerető házigazdája lesz az idelátogatóknak. A közönséget pedig arra biztatjuk: legyenek büszkék értékeikre, legyenek büszkék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére, amelynek immár szerves része a VIDOR Fesztivál is. Ez az esemény évről évre hagyományteremtő céllal és közösségépítő erővel valósul meg” – fogalmazott köszöntőjében Novák Irén helyettes államtitkár.
A VIDOR a régió kiemelkedő kulturális ünnepe
A város nevében dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere köszöntötte a vendégeket. Beszédében úgy fogalmazott: „A VIDOR több mint két évtizede Nyíregyháza legfontosabb kulturális eseménye, de mára az egész régió egyik legjelentősebb rendezvényévé nőtte ki magát.” Hozzátette: a fesztivál nem csupán programok sora, hanem közösségi élmény, ahol kilenc napon át együtt lehet nevetni, zenét és színházat élvezni, feltöltődni.
„Büszkék vagyunk arra, hogy városunk otthont adhat egy ilyen sokszínű és szerethető fesztiválnak. Köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal és közreműködésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a VIDOR évről évre megvalósulhasson. Külön szeretném kiemelni a szervezőket, a nyíregyházi színház csapatát, a művészeket, az önkénteseket, valamint a támogatókat – köztük kiemelten a főszponzort, a Master Goodot. Köszönettel tartozunk a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak is, amelynek támogatására immár huszonnégy éve számíthatunk. Öröm számunkra, hogy a támogatás összegét illetően is közös elhatározással sikerült előrelépni. Biztosak vagyunk abban, hogy jövőre, a jubileumi 25. VIDOR Fesztiválon is hasonló összefogással ünnepelhetjük majd együtt a kultúrát” – hallhattuk dr. Kovács Ferenc köszöntőjében.
„A közönség a legfőbb szponzor” – hangsúlyozta Szervét Tibor Jászai Mari-díjas színművész
A fesztivál zsűrijének elnöke, Szervét Tibor Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, humorral és közvetlenséggel fordult a közönséghez. Kiemelte, hogy bár számos szponzor támogatja a rendezvényt, a „legfőbb szponzor” mindig is a közönség volt, amely estéről estére vastapssal és lelkesedéssel tartja életben a színházat.
„Inkább színészként fordulnék most a közönséghez, hiszen több mint harminc éve ebben a kapcsolatban találkozunk. Óriási dolog, hogy a mögöttem álló szponzorok ilyen nagylelkű támogatással segítik a fesztivált, de az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján mégis azt érzem: a színház legfőbb szponzora mindig önök voltak. Estéről estére jókedvvel követték az előadásokat, figyelemmel kísérték a színészek munkáját és sorsát. Önök nélkül – mint legfontosabb, egyes számú szponzor nélkül – nemcsak fesztivál nem lenne, de színház sem” – nyomatékosította Szervét Tibor, a VIDOR Fesztivál zsűrielnöke.
A Master Good további négy évre elköteleződött a VIDOR mellett
Köszöntőt mondott Bárány Péter, a fesztivál főtámogatójának, a Master Good cégcsoportnak az ügyvezetője is. Elmondta: a vállalat immár negyedik éve áll a VIDOR mellett, idén 30 millió forinttal támogatva a programsorozatot. Hangsúlyozta, hogy számukra kiemelten fontos visszaadni annak a régiónak, ahol közel 3800 munkavállalójuk él és dolgozik. Felidézte: korábban már három éven át voltak a fesztivál főszponzorai, és most újabb négy évre írták alá a támogatói megállapodást. Végül Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója szólt a közönséghez. Büszkén emelte ki, hogy a fesztivál az elmúlt években szintet lépett: idén nemcsak neves fellépők érkeznek, hanem minden korosztály találhat magának programot.
„Szeretném, ha mindenki emlékezne rá: ez a fesztivál egyedülálló Magyarországon. Nincs még egy olyan rendezvény, amely kilenc napon át ingyen kínálna ilyen színvonalas programokat és fellépőket a közönségnek. Természetesen minden nagyvárosnak megvan a maga fesztiválja, de ilyen formában csak a VIDOR létezik. Külön szeretném kiemelni kollégáimat, akik nemcsak ezen a kilenc napon, hanem az elmúlt évben is megfeszített munkával készültek a fesztiválra – és akiknek a munkája a rendezvény után is folytatódik, hiszen rengeteg utómunka vár ránk” – emelte ki Kirják Róbert.
Fesztiválhangulat a belváros szívében – Lendületes koncertekkel és változatos programokkal vár a VIDOR
A megnyitón a jó hangulat mellett az időjárás is a szervezők mellé állt, így a Kossuth téren összegyűlt közönség gondtalanul élvezhette az ünnepélyes pillanatokat. A ceremónia zárásaként a Szolnoki Szimfonikusok adtak lendületes koncertet a Crazy Little Queen Tribute Banddal, valamint neves szólistákkal: a Queen-klasszikusok igazi fesztiválhangulatot teremtettek a belváros szívében. A VIDOR szombatig színházi előadásokkal, koncertekkel, irodalmi programokkal, kiállításokkal és családi eseményekkel várja az érdeklődőket.


