Elfogadták a városi költségvetést – így látják a közgyűlést alkotó frakciók és pártok

Feb 24, 2025

15 igen és 7 tartózkodás mellett szavazta meg a képviselő-testület Nyíregyháza 2025-ös költségvetését. A város számára fontos kérdésről a február 13-i közgyűlésen történt döntés, melyről elhangzott: átgondolt, stabil és rugalmas az idei büdzsé. Ráadásul továbbra is hiány- és hitelmentes, mint az elmúlt évtizedben folyamatosan. Ezúttal a testületet alkotó frakciók és pártok képviselőinek véleményét gyűjtöttük össze a közel 128 milliárd forint mérlegfőösszegű költségvetésről.

Nyíregyháza 2025. évi költségvetési rendelettervezete a jogszabályok szerint került összeállításra, a bevételek fedezetet nyújtanak az intézményrendszer zavartalan működéséhez, a támogatások fedezésére, illetve a felhalmozási, beruházási kiadások finanszírozására – összegzett a február 13-i közgyűlésen Varga János könyvvizsgáló.

Átgondolt, hiány- és hitelmentes költségvetés, céltartalékkal

A minden bizottság által tárgyalt napirendi pontból kiolvasható, hogy a 127,9 milliárd forint főösszegű büdzsé 120 millió forint általános és 7,5 milliárd előirányzatú céltartalékot is tartalmaz. Dr. Kovács Ferenc polgármester a Nyíregyházi Televíziónak kifejtette, három jelzővel lehet leírni az idei költségvetést: átgondolt, stabil, hiszen biztosítja a működést, és rugalmas, mert a folyamatosan változó időkben az év közben felmerülő, működési és fejlesztési feladatok végrehajtásához magas tartalékot is képeztek – de ez csak ma természetes, egy bő évtizeddel ezelőtt más volt a helyzet. – 2013-tól nincs Nyíregyházán az önkormányzatnak költségvetési hiánya, előtte sok-sok évig volt. De hogy többet mondjak, hitele sem. Visszafizettük az összes hitelt, ez sok évig tartott, de a végére a kedvezményes feltételű hiteleket hagytuk.

Fidesz-KDNP: Rugalmas költségvetés, jelentős tartalékkal

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Nyíregyházi Televíziónak azt mondta, ez egy újabb magas mérlegfőösszegű városi költségvetés, jelentős általános és céltartalékkal a rugalmasság jegyében, mely fontos az állandóan változó világgazdasági környezetben. Ugyanakkor, mint minden évben, a takarékosság is kézzelfogható, ám a szociális, kulturális és sport területén sem csökkentek a támogatások. – Ami az egyik legfontosabb célkitűzése a városvezetésnek, a gazdaság élénkítése, a gazdaságfejlesztés, az most is benne van és markánsan megjelenik a költségvetésben. Többek között a Déli Ipari Park fejlesztése is tovább fog folytatódni. Ami nekem nagyon szimpatikus volt a költségvetésben, hogy a város többmilliárdos ingatlanvagyonának a megóvására, fejlesztésére is jelentős forrás került elkülönítésre. Ennek közvetlen és közvetett hozadéka is lehet egy város életében, hiszen a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadás útján is jelentős bevételt generálhatnak a város költségvetésében. És az adóbevételek, amik mindig meghatározó jelentőségűek a város költségvetésében. Ezek általában becsült értékek, de úgy gondolom, hogy jól körvonalazható módon lehet ezeket megbecsülni. Továbbra is számít a város a bevételei körében leginkább az iparűzési adóbevételre, és az építményadóra, amely egy jelentős beruházásnak, a Boysennek köszönhetően – többek között – jelentős mértékben fog nőni 2025. évben.

Szövetségben Nyíregyházáért: Tekintélyes összegű költségvetés, kormányzati elvonásokkal

Jeszenszki András, a Szövetségben Nyíregyházáért frakcióvezetője nyilatkozatában kijelentette, tekintélyes összegű költségvetésről beszélhetünk, amit még növelhetnek a más elszámolásban megjelenő uniós források fejlesztésekre szánt milliárdjai. Úgy látja, az általuk a korábbi években megfogalmazott, de korábban a városvezetés által be nem fogadott javaslatok, ötletek, módosító indítványok bekerültek a költségvetésbe, ezért döntöttek úgy, hogy nem „nem” szavazattal, hanem tartózkodással éltek. – Az állam által azért nagyon sok olyan kényszerű intézkedés van, ami nem a városnak a felelőssége, a városi költségvetés készítőinek, hanem állami kényszer. Ilyen például az a szolidaritási hozzájárulás, ami több mint 700 millió forinttal nagyobb terhet ró Nyíregyházára, mint az előző év. És hát nyilvánvaló, hogy ezt tovább kell gördítse, és az önkormányzat be kell, hogy építse a költségvetésébe. Vagy például a korábbi években a szociális területen a feladatelvonás. Mi azt gondoljuk, hogy egy megyei jogú városnak képben kell lennie, saját maga kell rendeznie a szociális területi feladatellátásait, nyilván itt is nagyon sok elvonás történt az előző években. Itt a főösszeg, ami például a szociális területhez kerül, az majdnem olyan összeg, mint amit elvon szolidaritás címszóval az állam. Azért az látszik, hogy ilyen értelemben külső kényszer okozta problémák terhelik az önkormányzatot és hát nyilvánvaló, hogy itt saját erőből kell, hogy önként vállalt feladatként nagyon sok szociális támogatást pluszban építsen be az önkormányzat, a saját erejénél fogva. Nyíregyháza az ipara és bevételei miatt képes erre, de az látható, hogy országosan nagyon sok önkormányzat ezt nem teheti meg.

A szolidaritási hozzájárulás az iparűzési adóbevétellel együtt nő

Ami az úgynevezett kormányzati elvonásokat illeti, dr. Kovács Ferenc még a közgyűlésen emlékeztetett, a szolidaritási hozzájárulás azért emelkedett, mert Nyíregyháza iparűzési adóbevétele több mint megháromszorozódott, ez a fejlődés velejárója. Ugyanakkor a kormányzat csak az elmúlt hetekben több mint kétmilliárdot adott vagy fog adni a városnak a stadion melletti garázssorra és az állatparki Jégvilág rendezésére, ami közel háromszorosa a szolidaritási hozzájárulás növekményének – és ez még csak két ügy, nem beszélve a régi Volán telephellyel összefüggő tervekről és az ezzel összefüggő önkormányzati tulajdonszerzésről – foglalta össze a polgármester.

Pártlistákról bejutott képviselők

A Nyíregyházi Televízió stábja az év egyik városi szempontból legfontosabb napirendi pontjáról megkérdezte a pártlistákról 2024-ben bejutott kutyapárt, és Mi Hazánk képviselőjét is.

Magyar Kétfarkú Kutyapárt: Túl nagy hangsúly bizonyos dolgokon, a számunkra fontosakon pedig nem

Dr. Nagy Virág, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt önkormányzati képviselője stábunk kérdésére így fogalmazott: a költségvetést áttárgyalták könyvelő passzivistáikkal is, és nem lepte meg őket, hogy a Fidesz frakció megszavazta a költségvetést, amit ők természetesen nem. – A költségvetésben több olyan aggályos pont volt, amiben a kutyapárt nem ért egyet, bizonyos dolgok túl nagy hangsúlyt kaptak, más, általunk fontosnak tartott témák pedig vagy egyáltalán nem, vagy minimális összegben kerültek támogatásra. A sportcélú támogatásokra talán túl nagy a kiadás, arra is gondoltunk, hogy esetleg a sportcélú támogatásból lecsípni, és az ultráknak egy kisebb összegű támogatást is lehetne adni, így valamilyen szinten lehetne őket kezelni is. A zöldprogrammal szerintük nem foglalkozik annyira az önkormányzat, amennyire kellene.

Mi Hazánk Mozgalom: Szilárd alapokon nyugvó költségvetés hiány nélkül, rugalmasságot adó tartalékkal

Kovács Koppány Zoltán, a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselő a Nyíregyházi Televíziónak úgy nyilatkozott: fontos, hogy nincs hiány és jelentős a tartalék. – A képviselő-testület ma egy szilárd alapokon nyugvó, jó költségvetést fogadott el, széles szociális hálózatot biztosítva a városlakóknak. Két lényeges dolgot emelnék ki, az egyik, hogy nem tervez hiánnyal. Ez számomra olyan fontos dolog, amit magánemberként sem tesz az ember, egy közösség életében pedig hiánnyal tervezni, az a jövőt emésztheti föl. A másik, hogy a költségvetés fő számának durván 5%-a céltartalékként jelenik meg, ez egy nagyon rugalmas költségvetést, és lehetőséget biztosít a városnak, ha rendkívüli események történnek, rugalmasan tud a város ezekre reagálni – fogalmazott. Kovács Koppány Zoltán kiemelte még, egy évek óta húzódó problémára azonban nem látják a megoldási szándékot, az átmenetileg bezárt postahivatalok újranyitását – noha ez nem önkormányzati feladat.

További részletek a Nyíregyházi Televízió Közgyűlés után című magazinműsorában.

 

Kapcsolódó galéria

Ülésezett a Városi Közgyűlés 2025 februárjában

Előző hír
Civil véradás – Több mint száz embert szólít meg az akció három helyszínen
Következő hír
Elkezdődtek a Yerma olvasópróbái – Ösztön és önfegyelem csap össze a Krúdy Kamarában

Kapcsolódó híreink