Életvédelmi előadás – A vendégek megismerhették a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetségét

Már 12, 2025

Egy előadói est keretein belül ismerhették meg a vendégek a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetségének munkásságát kedden a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nyíregyházi Csoportja szervezésében egy kerekasztal-beszélgetésen arról értekeztek, hogy napjainkban miben változott az életről alkotott közfelfogás.

Fő feladatuk az emberi élet és méltóság védelme

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nyíregyházi Csoportja két részből álló rendezvényének első eseményén az egyik cél az volt, hogy bemutassák a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetségét, melyről dr. Osztie Zoltán, a szövetség elnöke és az est egyik előadója beszélt. Elmondta: több előadást is tartanak az országban, melyeket a KÉSZ is segít megvalósítani. Hozzátette: szövetségük legfőbb célja az emberi élet és méltóság védelme, valamint hogy ennek ügyét bevigyék a társadalom köztudatába.

– Azt tapasztaljuk, hogy mára kulcskérdéssé, sorskérdéssé vált az, hogy válaszolni tudjunk arra a fontos területre, hogy ki az ember. Hiszen olyan támadások érik, melyekkel kapcsolatban védelemre szorul. Itt beszélnünk kell arról, hogy a fogantatástól egészen az e világból való távozásunkig az életünk teljes hosszában rengeteg olyan kérdés van, mellyel szembesülünk. Nagyon sok válságperiódussal találkozunk, így segítő szolgálatokra van szükség, ezek nagyon gazdagon vannak jelen az országban mindenhol. Sok esetben szakmai szervezetek, saját önkéntesek dolgoznak ezeken a területeken, s ezekben a válságperiódusokban tudnak segítséget nyújtani

fejtette ki dr. Osztie Zoltán, aki hangsúlyozta: azt tapasztalják, hogy ezek a segítő szervezetek sok esetben nem ismerik egymást. A Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége ebben is segít, ezért szerveztek egy, az egész országot bejáró körutat. Az előadásokon egyetemes emberi ügyeket dolgoznak fel.

Az emberi életet befolyásoló társadalmi hatások

Az élet védelme a fogantatástól a természetes halálig! – Társadalmi hatások! címmel tartott keddi kerekasztal-beszélgetésen az eutanázia és az abortusz kérdését emelték ki. A beszélgetés egyik vendége, Földi-Kovács Andrea, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi tagja kiemelte: azért fontos ezekről a témákról beszélni, mert mára egészen megváltozott az életről alkotott közfelfogás. Az előadáson arról is értekeztek, hogy ma milyen szempontok alapján döntjük el, mi a helyes az életben.

– Felvetjük azt a kérdést, hogy ezek a szempontok miért változtak meg, illetve arról is beszélünk, hogy hova vezet ez az út, ha rálépünk. Hogy azzal, hogy kinyílt például az abortusz lehetősége és terjed ennek a gyakorlata, vagy azzal, hogy az eutanázia gyakorlata terjed a világban, az milyen változásokat eredményezett az országokban. Adott esetekben, milyen túlkapásokhoz vezetett. Tudjuk például, hogy Luxemburgban, Belgiumban és Hollandiában ma már engedélyezett a gyermekeutanázia és nemcsak súlyos, csillapíthatatlan fájdalommal küzdő betegek számára él ez a lehetőség, hanem akár mentálhigiénés problémák esetében is

– ismertette Földi-Kovács Andrea, majd elárulta: az abortusz témája hazánkban is fontos kérdéseket vet fel.

Hazánkban a többség szerint az élet a fogantatással kezdődik

Dr. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet elnöke a rendezvény harmadik előadójaként vett részt a beszélgetésen. Az abortusz kérdésével kapcsolatban fontosnak tartotta elmondani, hogy egy 2022-es felmérésük alapján a magyar társadalom több mint fele szerint az élet a fogantatástól kezdődik.

– Érdekes volt az, hogy a hölgyek között magasabb volt az aránya azoknak, akik ezt vallották, vagy ezt gondolják az élet kezdetének. Nyilván azért is, mert ők az anyaságnak az élményét, hogy a méhükben növekszik egy gyermek, azt személyesen is át tudják élni

– mondta a Szent István Intézet elnöke.

A beszélgetés során más életvédelmi kérdéseket is átbeszéltek az előadók, valamint lehetőség nyílt arra is, hogy a megjelentek is elmondhassák meglátásaikat, tapasztalataikat. A rendezvényen több olyan életvédő szakember is részt vett, akik egymással is megoszthatták az észrevételeiket a helyszínen.

Előző hír
"Talpra Magyar!" - Kiállítással és tematikus nappal hangolnak március idusára a Kállayban
Következő hír
Hogyan lett Nyíregyháza a munkaerőpiaci együttműködés egyik jó példája?

Kapcsolódó híreink