Együttműködés az olimpia érdekében
A jövőben a Nyíregyházi Sportcentrum színeiben indul a versenyeken az NYVSC három ökölvívója, Kovács Richárd, Petrimán Patrícia és Petrimán Milán. A két klub együttműködési megállapodást kötött, melynek célja, hogy a nyíregyházi sportolók jól szerepeljenek a következő olimpián. Az NYVSC a jövőben az utánpótlás nevelésével foglalkozik.
Kovács Richárd legutóbb remekül szerepelt Párizsban az olimpián. Azóta ugyan mindkét vállát meg kellett operálni, de mind az amatőrök, mind a profik között szeretné folytatni pályafutását. Petrimán Milán megnyerte a magyar bajnokságot, Petrimán Patrícia pedig ugyan még csak 17 éves, már ötszörös bajnok. Egy pénteken aláírt együttműködési szerződésnek köszönhetően mostantól a Nyíregyházi Sportcentrum színeiben indulnak. Minderre azért volt szükség, hogy a sportolók jobb eséllyel indulhassanak a következő olimpián. Az állami sportvezetés az LA 10 program keretében határozta meg az elvárásokat. Vagy 10 olimpiai aranyat kell szereznie a magyar csapatnak, vagy az első 10-ben kell végeznie a pontok tekintetében. Kiemelt vidéki egyesületként a Nyíregyházi Sportcentrum számára ezért fontos a jó szereplés.
- Fontos számunkra, hogy a város, a vármegye sportolói minél jobb eredményeket érjenek el, ezért megkezdtük az egyeztetéseket más klubokkal. Ma egy olyan megállapodást kötöttünk az NYVSC-vel, mely mindkét fél számára gyümölcsöző lehet – mondta Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.
Az edző, Nagy Lajos a jövőben is a versenyzők trénere marad, de dolgozik az NYVSC-nél is, mely az utánpótlás nevelésével foglalkozik.
- Hiszek a műhelymunkában, ez eredményes is volt az elmúlt időszakban, és most is sok tehetségünk van. Nem csak az ökölvívóknál, hanem a súlyemelőknél is van olyan sportoló, aki nemzetközi szinten is sikeres lehet - mondta Tomasószki Laura, az NYVSC elnöke.
Az együttműködésnek köszönhetően a bokszolók még jobb körülmények között dolgozhatnak. Kovács Richárd rehabilitációjában már most is segített a Sportcentrum. A klub szeretne a jövőben nagyobb ökölvívó versenyeket is Nyíregyházára hozni.


