Egyre több szlovák cég települ át Magyarországra - Korábban pont fordítva volt
Egyre több szlovák cég teszi át a székhelyét Magyarországra

Egyre több szlovák cég teszi át a székhelyét Magyarországra - írja a G7 a Hospodárske noviny gazdasági napilap cikke alapján.

Egyre több szlovák cég teszi át a székhelyét Magyarországra - ezt a jelenséget járja körbe Szlovákia egyetlen csak gazdasággal foglalkozó napilapja, a Hospodárske noviny a G7 szerint.

A folyamat hátterében az áll, hogy míg Szlovákiában a cégek nyereségének 21 százalékát kell adóként befizetni, Magyarországon mindössze 9 százalék a társasági adókulcs, amely a legalacsonyabb az Európai Unióban. Idén eddig közel kétszáz szlovák céget jegyeztek át Magyarországra (év végéig ennek négyszeresét várják), a lap szerint így összesen már 10 ezer ilyen szlovák cég van.

A cégek vagy virtuálisan vannak csak jelen, vagy ténylegesen működik egy irodájuk az adott országban - mondta az egyik tanácsadó cég, a FreyaCorp alapítója, Norbert Gyürüsi, aki azonban azt is hozzátette, hogy mindkét esetben ki kell jelölni egy kapcsolattartót, akit elérhetnek a helyi hatóságok.

Július Kostolny, a szlovák iparkamara elnökhelyettese szerint nemcsak Magyarországon jegyeznek be egyre több céget a tavalyi trendek alapján, hanem Bulgáriában is, ahol 10 százalék a társasági adó.

Ez a jelenség amiatt is érdekes, mert pár évvel korábban még pont ellentétes volt ez a folyamat. Inkább magyar cégek regisztrálták magukat Szlovákiában, alapvetően az egységes, 2004-ben bevezetett (és 2012-ig tartó) 19 százalékos adókulcs miatt (ez az áfát, az szját és a társasági adót foglalta magában) - írja a G7.

 

napi.hu