Egyre több a lakástűz Nyíregyházán és a megyében – Megelőzhető a tragédia
Fotó: Illusztráció

Május végéig 228 lakástűz történt a megyében. A katasztrófavédelmi igazgatóság adataiból kiderül, a tavalyi évben összesen alig négyszáz eset történt, így ez jelentős emelkedésnek számít. Egy otthoni, hordozható tűzoltó készülék beszerzése biztonságot nyújthat, viszont a szakemberek felhívják a figyelmet a hősködés elkerülésére. Tűzeset során használjuk a 112-es segélyhívót.

Május végén volt olyan nap, hogy két esetben is lakástűzhöz vonultak a tűzoltók Nyíregyházán. A Kállói úton például egy családi ház konyhájában keletkezett tűz, ez egy gyakori esetnek számít. Bár a legtöbb tűzeset helyszíne továbbra is a nappali, a második helyen a konyha áll, de egyre gyakoribb, hogy fürdőszobában kap valami lángra. Ha pedig kifejezetten Nyíregyházát nézzük, sok esetben az erkélyen keletkezik tűz városunkban, legtöbbször dohányzás és a nem megfelelő módon tárolt éghető anyagok miatt.  Májusban kiugróan megemelkedett a lakástüzek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hónap végéig idén 228 tűzeset történt, ahol 12 személy megsérült és 4 ember életét követelték a balesetek.

Megelőzhető a tragédia

A katasztrófavédelem néhány szabályra szeretné felhívni a lakosság figyelmét annak érdekében, hogy ne történjen több tragédia.

„Az elektromos berendezéseknél fontos a javítás, a felülvizsgálat, a megfelelő készüléktípus-választás, az ellenőrzött helyről történő választás. A javítás, felülvizsgálat csakis szakember által történjen. A tüzelő-fűtő berendezéseknél el kell mondani, hogy most ez a fűtési szezon utáni helyzet lehetőséget ad arra, hogy ebben a holtidőben megtörténjen ezeknek a berendezéseknek szakember által történő felülvizsgálata. A dohányzásnál nyilván fontos az emberi gondosság, hamarabb ne aludjunk el, mint az égő dohánynemű, és ezeket az égő dohányneműket minden esetben nem éghető anyagú valamely edényben oltsuk el” – hívta fel a figyelmet Leskovics Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője.

A dohányzás is gyakori ok

A leggyakoribb tűzkeletkezési ok a nyílt láng, majd az elektromos eszközök, a tüzelő-fűtő berendezések, valamint a dohányzás is a gyakori keletkezési okok között szerepel. Nyílt láng használatánál is elsődleges az emberi gondosság és odafigyelés. Fontos kiemelni, hogy konyhai sütés-főzés közben, ha az olaj gyullad meg, soha ne vízzel kezdjük oltani, hanem az oxigén odajutását kell elzárni, például egy fedővel takarjuk le, tette hozzá Leskovics Zoltán.

Ne hősködjünk!

A tűzoltósági főfelügyelő azt is kiemelte, egy hordozható tűzoltó készüléket érdemes minden háztartásban beszerezni, a rendszerint portöltetű eszközök nagy biztonságot és segítséget jelenthetnek egy kezdeti tűz esetén.

„Felhívjuk a figyelmet a hősködés elkerülésére, amennyiben nem tudjuk a tüzet eloltani, akkor forduljunk a szakemberekhez, hívjuk a 112-es segélyhívót, hagyjuk el a helyiséget, értesítsük – közösségi épületnél különösen – a többi embert és várjuk a tűzoltókat és adjunk számukra eligazítást” – tette hozzá Leskovics Zoltán.

Hívjuk a 112-t

Továbbra is lehet hívni a 105-ös segélyhívót, de a hatóság törekvése, hogy minél többen a 112-es segélyhívót használják. Ez is a tűzvédelmi tudatosság fontos része.