(Fotó: Szarka Lajos)

Egy kő, egy név, egy emlékezet – Újabb botlatóköveket helyeztek el Nyíregyházán

Okt 28, 2025

A 27. és 28. botlatókövet helyezték el hétfő délután a nyíregyházi Egyház és Rákóczi utcán. A Németországból indult kezdeményezés az egykoron élt zsidó, valamint a második világháború alatt nyomtalanul eltűnt embereknek állít emléket. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület támogatásával egyre több botlatókövet helyeznek el hazánkban, 2026 végére körülbelül 900 ilyen emlékkő lesz található Magyarországon.

Fontos, hogy nevük ne merüljön feledésbe

A botlatókő egy olyan gránitkockára rögzített rézlap, amely nemcsak a fizikai értelemben vett megbotlásra utal, hanem arra is, amikor elakadunk egy gondolatnál, és nem tudunk továbblépni. Németországból indult a kezdeményezés, egy Gunter Demnig nevű művész alkotta meg az első kockákat még a ’90-es években. A kövek az áldozat nevét, születési és halálozási helyét, valamint dátumát tartalmazzák. Hétfő délután két újabb botlatókövet helyeztek el Nyíregyházán. Az Egyház utcán Führer Mihályné Polacsek Malvin számára állítottak örök emléket. Dr. Ulrich Attila, a Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottság elnöke is részt vett a kő elhelyezésében. Hangsúlyozta: fontos, hogy az áldozatok nevei ne merüljenek feledésbe.

– Ez abszolút egy jó dolog, mert már nagyon sok olyan generáció nőtt fel, főleg a ’90-es évek óta, aki már nemcsak, hogy az iskolában tanulja, már szerintem a nagyszülei sem éltek a két háború közötti Magyarországon. Fontos, hogy egy kicsit tanuljanak ők is. Tanuljanak toleranciát, türelmet az embertársakkal szemben. Szóval azt gondolom, ez egy nagyon pozitív dolog Magyarország és Nyíregyháza életében is

– fogalmazott dr. Ulrich Attila.

Sok emléket őriz nagymamájáról

A másik botlatókövet a Rákóczi utca 26. szám előtt helyezték el – Grünfeld Ignácné Engel Rózát innen vitték el a világháború végén. Családja számára fontos volt, hogy itt kapjon helyet az ő köve, mely minden arra járót emlékeztet majd, ki élt ott egykor. Róza unokája, Szekeres András alig néhány éves volt a történtekkor, mégis rengeteg emléket őriz nagymamájáról.

– Nagymamám, akinek a kövét avatják, öt gyermeket nevelt fel. A majdnem legidősebb az én anyám, másik legidősebb az unokatestvérem édesapja, ő már nem él – én is már 86, unokatestvérem 78 éves. S hát az ő szüleik Gáván voltak fűszeresek, vagy valamilyen hasonló mesterséget folytattak, és mikor nagyapám meghalt, nagyanyám akkor költözött ide, Nyíregyházára

– mesélte az egyik áldozat unokája, Szekeres András.

Egyre növekszik az igény a botlatókövek gyártására

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a MAZSIKE a családok kezdeményezésére állította a mostani köveket. Bálint Anna, a botlatókő projekt koordinátora elmondta: az egyesület már régóta tagja a projektnek, mely a zsidó áldozatok mellett minden olyan embernek állít emléket, akik a második világháború során nyomtalanul eltűntek. Magyarországon folyamatosan nő az igény, hogy ilyen köveket helyezzenek el.

– Rengeteg igény érkezik be hozzánk, tulajdonképpen olyan sok, hogy a németországi alapítványnak, ahol máig készülnek a botlatókövek saját kezűleg, úgymond nincs is rá kapacitása. Ez azt jelenti, hogy minden évben körülbelül 70–80 botlatókövet rendelünk meg, s nagyjából ugyanennyit helyezünk el. Most 2026 végével körülbelül a 900. botlatókövet is el fogjuk majd helyezni Magyarországon

– fejtette ki Bálint Anna, a MAZSIKE munkatársa.

Nyíregyházán számtalan olyan emlékhely található, mely akár a holokauszt, akár más áldozatoknak, valamint a város hőseinek állít örök emléket.

Kapcsolódó galéria

Botlatókövek az Egyház és Rákóczi utcán 2025 októberében

Előző hír
A Stúdió nyerte a vármegyei rangadót az NB-I-ben
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink