Egy jelölt és egy lista kaphat érvényesen X-et április 12-én

Már 20, 2026

Az országgyűlési választási kampány finiséhez érkezünk a napokban. A parlamentben 199-en szereznek mandátumot, ebből 106-an egyéni választókerületből (vármegyénkben hat ilyen van), a többiek a pártok, jelölőszervezetek országos listájáról.

A húsvétot követő vasárnapon parlamenti választás lesz Magyarországon. Akik az urnákhoz járulnak, két szavazólappal találkoznak majd: az egyik az országos listát állító jelölőszervezetek neveit tartalmazza (leszámítva a nemzetiségi listára szavazókat), a másik pedig az adott választókerületben induló jelöltek neveit. ők azok, akik határidőre elegendő mennyiségű érvényes ajánlást szereztek. Mindkét esetben akkor tekinthető érvényesnek a szavazat, ha a listás szavazólapon csak egy pártra, illetve a másikon, a személyeknél egyetlen jelöltre húzzuk be az X-et.

Az országos lista ugyanaz mindenhol

Ami mind a 106 hazai választókerületben azonos: az országos lista. Összesen 5 jelölőszervezetnek sikerült a lista állításához elegendő mennyiségű érvényes ajánlást összeszedni, ezek a következők: MKKP, Tisza, Mi Hazánk, DK, Fidesz-KDNP – egyébként ebben a sorrendben is olvashatók majd a lapon. Értelemszerűen ezek közül is egyet támogathat érvényesen minden választópolgár.

Nyíregyházához kötődő jelöltek

Ami a választókerületeket illeti: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 6 található, ebből 2 érinti Nyíregyházát. A szabolcsi 01-es a város jelentős részét lefedi, míg a szabolcsi 02-es jellemzően a nyugati területeket, illetve még 20 vármegyei települést is magában foglal. Azok a jelöltek indulhatnak, akik az előírt minimális, 500 érvényes ajánlást megszerezték. Itt is csak akkor érvényes a leadott szavazólap, ha egyetlen jelölt neve mellett található az iksz, tehát a szavazat. Az egyéni jelöltek külön a saját pártjuk országos listájára is felkerülhetnek. Az utóbbi választások alapján megjósolható, hogy akik egy-egy nagyobb támogatottsággal bíró párt/jelölőszervezet első 10–20 helyeinek valamelyikén találhatóak, szinte biztosan mandátumot szereznek, az egyéni jelöltként kapott szavazataiktól függetlenül.

Bemutatkoznak a jelöltek

A Város-Kép Nonprofit Kft. több platformon is bemutatkozási lehetőséget kínál mindkét választókerület jelöltjeinek, velük egyeztetve. Akik vállalják, a Nyíregyházi Televízióban kapnak egyenként képernyőidőt, hogy elmondják a legfontosabbakat, valamint a Nyíregyházi Napló hasábjain is olvashatják majd portréfotóval teljes gondolataikat. Mindkét megjelenés a nyiregyhaza.hu városi webportálra is felkerül, és húsvét után közzétesszük a szavazóköröket is.

Átjelentkezés: április 2-ig

Egy fontos határidő is lejár a napokban. Aki a választás napján nem a lakóhelye szerinti szavazókörben szeretné leadni szavazatát, de szeretne voksolni, április 2-ig jelezheti személyesen (a választási irodánál a polgármesteri hivatalban, a Kossuth tér 1. szám alatt), vagy legegyszerűbben a valasztas.hu oldal segítségével, online. Így bárhol is tartózkodik aznap (beleértve külképviseleteket is), az országos lista mellett a lakóhelyük szerinti egyéni képviselőjelöltre voksolhat majd.

Előző hír
Újabb rangadó - a Diósgyőrt fogadja a Szpari
Következő hír
Musical lesz a Tenkes kapitányából Nyíregyházán? – nagy dobásra készül a Mandala Dalszínház

Kapcsolódó híreink