Egy győzelem, egy vereség a vízilabda bajnokságban

"Az AQUA Sport Egyesület Nyíregyháza U14-es vízilabda csapata újabb két mérkőzést játszott szombaton az Észak-keleti Területi Gyermek bajnokság II. fordulójában, a Debreceni Sportuszodában. A mérleg egy győzelem, egy vereség.
A csapatunkat nagyjából fele-fele arányban alkotják 2009-es és 2010-es születésű gyerekek, így mindkét mérkőzésre ez alapján álltunk ki, negyedenkénti váltással. Így mindenki lehetőséget kapott a játékra, és elmondhatom, hogy helytálltak becsülettel.
A Zemplén ellen meggyőző játékkal, sok megúszás-góllal, domináns első, és utolsó negyeddel sikerült nyerni. A 17 gólunkon 10-en osztoztak. A Debrecen ellen volt törleszteni valónk. Győzni ugyan most nem sikerült, de látva az ellenfél ideges, kapkodó reakcióit, és a játékunkat, azt gondolom, hogy jó úton járunk. Mindennél többet mond, hogy 31 lövési kísérletünk volt, 11 játékosunk próbálkozott bevenni az ellenfél kapuját, ebből 11 gólt szereztünk. Ugyanez a mutató az ellenfélnél 24/6/20. Nyílván a hatékonyságunkon van javítani való, de a lehetőségeink megvoltak. Taktikailag is jól vizsgáztunk, hiszen a második negyed közepére kipontoztuk az ellenfél kiváló balkezesét. Viszont jelenleg megoldhatatlan feladat volt a centerük semlegesítése, a maga 8 góljával, és a kapusok védési hatékonysága közti különbséget jól tükrözi a végeredmény. Mindenesetre gratulálok a csapatnak a bátor játékhoz! – értékelt Éder Zsolt az AQUA SE utánpótlás edzője. " - tudósított az Aqua SE. 

Eredmények:
Zempléni VK –  AQUA SE Nyíregyháza      3  –  17  (0-6, 1-2, 2-4, 0-5)
Góllövő: Maczkó M. 4, Gnándt B. 2, Himics P. 2, Simon D. 2, Tilki D. 2, Tomori D., Horváth Z., 
                Radóczi S., Szupkay-Papp Sz., Tári R., 

Cívis Póló VSE –  AQUA SE Nyíregyháza      20  –  11  (6-2, 5-2, 5-5, 4-2)
Góllövő: Maczkó M. 5, Himics P. 2, Kusnyér Á., Rácz B., Simon D., Szupkay-Papp Sz.