Egy győzelem, egy vereség
Megkezdte a szezont az Aqua SE vízilabdacsapata.

Az AQUA SE gyermekcsapata idén az országos utánpótlás bajnokság keleti csoportjában próbál helytállni. Kecskeméten vereséggel kezdett az együttes, de vasárnap Miskolcon győztesen hagyta el a medencét Kántor Gábor csapata.
A kecskeméti mérkőzésen sem támadásban, sem védekezésben nem sikerült kiemelkedőt nyújtani, a helyzetek ugyan megvoltak, de sorra ki is maradtak. A KESI kihasználta helyzeteit és megérdemelten győzött (18–13).
Miskolcon már más volt a meccs képe. Az AQUA alaposan bekezdett, az MVLC végig az eredmény után futott, nem sok sikerrel. Már 8–3-ra is vezetett a nyíregyházi csapat, a végére kicsit elfáradva – és némileg kiengedve – 10–7-es AQUA győzelem született.

Kántor Gábor: – Két meccs után elmondható, hogy még elég csapongó a játék. Hol nagyon jól játszunk, hol pedig teljesen amatőr hibákat vétünk. Kecskeméten minden helyzetet kihagytunk, a miskolci meccsen már sokkal jobban ment a góllövés. Az emberelőnyös helyzeteinket még nagyon sokat kell gyakorolni, de összességében elégedett vagyok a csapatommal.

Október 4., vasárnap, Kecskemét

KESI–AQUA SE Nyíregyháza 18–13 (4–2, 7–5, 3–4, 4–2)
Gólok: Molnár Kristóf 5, Cserpák Zalán 2, Szanics Gergely 2, Spák Csanád 2, Pethe István 2

Október 11., vasárnap, Miskolc

MVLC–AQUA SE Nyíregyháza 7–10 (1–3, 0–1, 3–4, 3–2)
Gólok: Pethe István 4, Spák Csanád 4, Molnár Kristóf 2

Folytatás október 18-án az MTK 1888 ellen.