Edzésben – Már készülnek a Zsiráfok Kosársuli csapatai

Aug 13, 2026

Elkezdték a felkészülést a következő idényre a Zsiráfok Kosársuli csapatai. A Szent Imre gimnázium tornacsarnokában délelőtt-délután edzenek a korosztályos együttesek. Mint Farkasinszki Gyuláné szakmai igazgató elmondta, elsősorban a kadett és a junior csapattól várnak kiemelkedő eredményt.

Másfél hónap pihenő után ismét pattog a labda a Szent Imre csarnokában. A vidéki bázisokkal együtt közel kétszázötven igazolt kosarasa van a kosársulinak, igaz, közülük sokan játszanak alacsonyabb korosztályokban. A serdülő, a kadett és az ifjúsági együttesnél a nyaralások miatt még vannak hiányzók, az amatőr NB I-ben induló felnőtt gárdát pedig gyakorlatilag a három utánpótláscsapat játékosai alkotják.

Átfedések a korosztályok között

Az amatőr NB I és a junior eléggé szűk létszámban dolgozik. Örülünk, ha a juniorjaink a kötelező létszámban meglesznek. A kadett, a junior és az alacsonyabb korosztályok mind tizennégy-tizenöt fős létszámmal dolgoznak. Ott nem lesznek problémák. A felnőtt és a junior korosztályt kell „túlélnünk”. Elsősorban a felnőttet, mert juniorba fel tudnak játszani a kadett játékosaink, minden második héten kerül rájuk a sor és az már úgy megoldható lesz” – bizakodott Farkasinszki Gyuláné szakmai igazgató.

Az elmúlt szezonban a serdülő, a kadett és az ifjúsági csapat is az országos főtáblán szerepelt, sőt a serdülők bejutottak a B-döntőbe és végül a 14. helyen végeztek az országos bajnokságban. A szakmai igazgató szerint a 2026/27-es idényben is elérhetnek hasonló eredményt.

 

Két csapat esélyes az országos B-döntőre

Hiába kisebb létszámban dolgozik a junior, nekik van erre esélyük. De mi nagy lehetőséget látunk a kadett csapatban is. Ez egy évek óta együtt dolgozó csapat, közel kilencven százalékos edzéslátogatottsággal, ugyanúgy, mint a juniornak is. Bízunk abban, hogy a kettő közül valamelyik oda fog érni. Sok függ attól, hogy milyen csapatokkal kerülünk szembe. A bajnokság elején az A-csapatokból sok játékost lejátszatnak a B-csapatokba. Remélem, hogy ezzel a felkészüléssel és ezzel a hozzáállással valamelyik sornak sikerül kivívnia a B-döntőt” – mondta a szakmai igazgató.

A Zsiráfok Kosársuli a serdülő és a kadett csapat számára is szeretne felkészülési tornát rendezni, emellett meghívásokkal is rendelkeznek. Az amatőr NB I lebonyolításáról még nem kapott információt az egyesület, csak annyi biztos, hogy három csoportba osztották a nevező csapatokat.

Előző hír
Az afrikai sertéspestis vírus az emberre ártalmatlan
Következő hír
Közel 500 parkolóhely a stadionnál – A jövőben várható a parkolási rend módosítása

Kapcsolódó híreink