Ecsetet ragadnak és rímeket faragnak a Bemben
Idén is megrendezi a „Vers és rímfaragó” versenyt, valamint a „Festészet néma költészet” elnevezésű megmérettetéseket a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola. Az Epreskert utcai intézményben évek óta bizonyíthatják tehetségüket a vármegye általános iskolásai a két rangos versenyen.
Már hagyomány, hogy minden tavasszal különleges versenyre hívják Szabolcs- Szatmár- Bereg Vármegye általános iskolásait a bemes pedagógusok. A hiánypótló megmérettetést a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola évek óta nagy sikerrel rendezi meg. A „Vers és rímfaragó” verseny a gyerekek írásbeli kifejezőkészségére, szókincsére, és kreativitására támaszkodik, hiszen a programra jelentkezett tanulóknak a helyszínen megadott szavak felhasználásával kell egy verset írni. Ezekből az alkotásokból merítenek ihletet a „Festészet, néma költészet” verseny résztvevői, hiszen ők a gyerekek megírt verseit illusztrálják. A két verseny célja, hogy a tehetséges versíró és alkotó tanulók meg tudják mutatni versírói képességeiket, kreativitásukat, rajztudásukat. A szervező iskola pedagógusainak szívügye a magyar nyelv és irodalom színességének bemutatása, a művészetoktatás népszerűsítése, és a tehetségek felkutatása. A versekből és a hozzájuk készült illusztrációkból a Bem kiadványt készít, melyet a versenyeken elindult iskoláknak ajándékként átadnak.
A díjátadó időpontja: 2025. május 19. hétfő 14.00 óra
A díjátadó helye: Nyíregyházi Bem József Általános Iskola, 4400. Nyíregyháza, Epreskert utca 10.