Drog, alkohol, cigaretta és közösségi oldal. Mindegyik okozhat függőséget!
Zacher Gábor előadása

Nem mindegy mi kerül gyermekünk 'puttonyába', milyen élményekkel gazdagodott életében és így milyen értékrendje lett – kezdte nyíregyházi előadását Zacher Gábor.

A toxikológus főorvos szerint a leglényegesebb, hogy tud-e a fiatal jó döntést hozni, hiszen egy-egy buliban egyedül mond majd igen-t vagy nem-et, akár alkoholra, drogra. Zacher Gábor hozzátette, egyre több felnőttet és fiatalt érint valamilyen függőség.

Hazánkban mintegy 20 ezer kábítószerfüggő él, ám a megdöbbentő mégis az, hogy több mint 1,25 millió függője lett az online világnak, a közösségi oldalaknak! Az alkoholfüggőség pedig 'csak' 800 ezer embert érint.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kiemelt figyelmet fordít a prevencióra – így az alapellátás és a népegészségügy rendszerét is fejlesztették. Dr. Szondi Zita orvosigazgató hangsúlyozta:

A megelőzés megvalósítására és minél szélesebb körben való terjesztésére Egészségfejlesztési Irodákat hoztunk létre. Az EFI-k hat járásban működnek, már több mint egy éve. Nagyon színes a programsorozatuk, kiemelt szerepet kapnak az iskolás gyerekek, valamint az egészségfejlesztés, annak fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Ezért is szervezték meg a prevenciós előadást Zacher Gáborral. Moravcsik-Kornyicki Ágota EFI vezető összegezte:

A 9., 10. és 11. osztályos diákokat vártuk erre a rendezvényre. 17 középiskolából regisztráltak, jelentkeztek be a fiatalok erre a rendezvényre. Ez a prevenciós előadás azért fontos, mert a fiatalok esetében emelkedik a különböző szerhasználat, illetve a pszichoaktív szereknek a fogyasztása.

A programban közreműködő és támogató partner volt Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Az önkormányzat biztosította a rendezvény helyszínét, a Continental Arénát, ahol összesen mintegy 1500 fiatal vett részt Zacher Gábor előadásán.

Kapcsolódó galéria

Dr. Zacher Gábor Nyíregyházán