(Fotó:Trifonov Éva)

Döntetlen a vármegyei NB-III-as összecsapáson

Nov 15, 2025

A Sényőt fogadta a Nyíregyháza Spartacus II. a labdarúgó NB-III-ban.

Lendületesebben kezdett a Szpari II., Czimer-Nyitrai lőtt fölé egy beadás után. Az első negyedóra végén jött az első vendég helyzet, Schmidt került ziccerbe, Bese bravúrral védett. Egy szabadrúgás-variáció végén Fenyőfalvi lőtt mellé, hazai részről pedig Bocskai maradt le centikkel egy beadásról. Kiegyenlített volt a meccs, Korodi lövését tolta szögletre Kovács a 25. percben. Tíz perccel később megszerezte a vezetést a Sényő, egy felszabadítás után Mácsai elé került a labda, aki 18 méterről lőtt, a jobb oldali kapufáról pattant a kapuba a labda, 0-1. A szünetben a vendégek vezettek.

A második félidő egy sényői kontrával indult, Mácsai mellé lőtt a végén. Hazai részről Bertók került helyzetbe a 16-oson belül, de nem tudta lövéssel befejezni az akciót. Konzili bombája ment mellé az 55. percben, majd Vámos egy szép szóló után lőtt, Bese védett. A hajrában folyamatosan ment előre a Szpari II, és a 94. percben sikerült egyenlíteni, Törő Milán beadása után Pók Bence helyezett a kapuba, így 1-1 lett a végeredmény.

Nyíregyháza Spartacus II – Sényő FC-ZMB Building 1-1 (0-1)

Nyíregyháza: Bese – Korodi, Alaxai, Kiss H., Benczenleitner, Bertók( Kovalecz), Kiss R., Tasi A.(Hegedűs) Bocskai (Pók), Varga K. (Tasi B.), Czimer-Nyitrai (Törő M.)

Vezetőedző: Papp Ákos

Sényő: Kovács O. - Gengeliczki(Kozák), Végső, Vaskó, Vámos, Konzili, Daróczi, Fenyőfalvi, Mácsai(Gégény), Schmidt (Szabó), Kapacina K.

Vezetőedző: Kapacina Valer

Papp Ákos: - Sajnos nem játszottunk jól a mai mérkőzésen, ez főként az első félidőre igaz. A második félidőben sokkal lendületesebben játszottunk, több egy az egy elleni játékot vállaltunk, ezáltal nagyobb veszélyt jelentettünk az ellenfél kapujára. Az utolsó percben sikerült egyenlíteni, ami a csapat küzdenitudását mutatja. 

Előző hír
Vármegyei Prima Díjat kapott Tarczy Gyula, a Város-Kép Kft. főszerkesztője!
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink