Döntetlen a bolgár listavezető ellen - újabb edzőmeccset játszott a Szpari

Jan 13, 2026

A 26-szoros bolgár bajnok Levszki Szófia ellen lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus harmadik törökországi mérkőzésén.

A bolgár csapat komoly - 30 millió euró értékű - játékoskerettel rendelkezik, több brazil és francia légiósuk mellett portugál, spanyol és belga játékossal is rendelkeznek. Jelenleg komoly előnnyel vezetik hazájuk bajnokságát. A mieinknél Meldin Drešković először játszhatott Szpari mezben. 

A Levszki előtt adódott az első helyzet, Sangaré lőtt mellé a 3. percben. Öt perccel később Edomwonyi került helyzetbe Katona B. passza után, centikkel ment mellé a labdája. Manner lövése is mellé ment, kiegyenlített volt az első negyedóra. A folytatás mezőnyjátékot hozott, majd Maicon lövését fogta biztosan Kovács D., majd Katona B. csavart a kapu fölé egy 24 méteres szabadrúgást. A játékrész második felében többet támadott a Szpari, Babunski 16 méteres lövését fogta Vutsov, így a szünetben 0-0 volt az állás.

Fordulás után is több kemény belépő jellemezte a mérkőzést, majd egy kontra végén Sangaré lőtt mellé. Manner előtt adódot lehetőség, de végül nem sikerült lövéssel befejezni az akciót. Zömében mezőnyjátékot hozott a játékrész, majd a 73. percben Kovácsréti vállalta el kapásból 16 méterről, alig ment fölé a labda. Tíz perccel később Toma lőtt mellé, a második félidőben lényegesen több lehetősége volt a Szparinak ellenfelénél. A hajrában Temesvári fejelt mellé Kovácsréti szögletét követően, így gól nem született, döntetlen lett a végeredmény. 

Nyíregyháza Spartacus - Levszki Szófia 0-0 

Nyíregyháza: Kovács D. - Dreskovic, Temesvári, Katona L.(Alaxai 74.), Benczenleitner (Antonov 66.), Manner (Kovácsréti 66.), Kovács M., Katona B.(Toma 66.), Nagy D.(Sankovic 66.), Babunski (Katona M. 66.), Edomwonyi (Oláh 55.)

Vezetőedző: Bódog Tamás

Előző hír
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, amelyet szeptembertől vezetnének be
Következő hír
Fucsovics Márton magabiztos győzelmet aratott az adelaide-i keménypályás tenisztorna első...

Kapcsolódó híreink