Csendes demonstráció az Apáczaiért
Ezúttal csendes demonstrációval tiltakoztak az Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola tanulói és a szülők, az intézmény KLIK-esítése ellen a Nyíregyházi Főiskolán.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az illetékes minisztérium az országban működő hetven intézményből, kilenc esetében rendelt el vizsgálatot, azért, mert szerintük a fenntartóknak nincs elegendő pedagógus-hallgatója, így ezeknek az intézményeknek a fenntartói jogát átadnák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. A szülők az iskola szakmai függetlenségéért aggódnak, ezért szerveztek korábban több mint 1200 fővel, tiltakozó demonstrációt, ahol átnyújtották petíciójukat a Nyíregyházi Főiskola rektorának, és eljuttatták tiltakozásukat Nyíregyháza két országgyűlési képviselőjének is.
Ma pedig csendes demonstrációval tiltakoztak az intézményfenntartó váltása ellen, ahol a fenntartó Nyíregyházi Főiskola álláspontját is követelték az ügyben.

További képekért katt ide