Családon belüli erőszak – A megelőzésre hívták fel a figyelmet

Szep 19, 2025

A családon belüli erőszak nem magánügy, olyan társadalmi probléma, mely nem ismer határokat: erre hívja fel a figyelmet az a határon átnyúló rendőrségi projekt, melyről hétfőn tartottak bemutatót a Szabadság tér közelében.

Fiatalokat célzó program

Önvédelmi bemutatókat, kommandósokat láthattak mindazok, akik hétfő délelőtt a Szabadság tér környékén jártak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és román kollégáik közös programja keretében arra hívták fel a nyíregyháziak figyelmét, hogy miként lehet felismerni az erőszakra utaló jeleket. Dr. Góczi Gergő, a bűnmegelőzési osztály vezetője szerkesztőségünk kérésére adott tájékoztatást a programról. Elmondta: a kampány főként a hátrányos helyzetű gyermekekért jött létre.

– Ez mindenki számára egy szakmai kihívást jelent, hogy kiutat mutassunk a bűncselekmény áldozatai számára. A központi témáinkban a láthatatlan erőszak, családon belüli erőszak, emberkereskedelem és prostituálttá válás megelőzése szerepel. Gyakorlatilag igyekszünk minden fiatalt elérni, és tudatosítani bennük azt, hogy a nehéz helyzetekben, időkben nincsenek egyedül. A rendőrség a civil szervezetekkel összefogva tesz azért, hogy kiutat találjanak ezekből a negatív helyzetekből

– mondta a bűnmegelőzési osztály vezetője.

A szakemberek olyan mozdulatokat, fogásokat tanítottak a megjelent fiataloknak, amelyek abban segítenek, hogy egy fojtásból, szorításból ki tudjanak szabadulni.

Törekedni kell a megelőzésre

Az önvédelmi bemutatón szerzett tudás akár életmentő is lehet, de a menekülésre mindenképp esélyt adhat. A diákok szinte mind kipróbálták a mozdulatokat, valamint számos más dologra is tanították, ösztönözték őket a programon.

– Plakátkészítésre is hívjuk őket, mely szintén a családon belüli erőszak jegyében lenne, illetve néma segélykiáltásra tanítjuk meg őket. Hogyha bármilyen olyan szituációba kerülnek, amikor a rendőrségre vagy segítségre van szükség, akkor ezeket alkalmazzák

– folytatta a bűnmegelőzési osztály vezetője, aki azt is hangsúlyozta: a családon belüli vagy láthatatlan erőszak szerencsére nem mindennapos. Ennek ellenére a megelőzést nagyon fontosnak tartják és lényeges erre nevelni a gyerekeket. A továbbiakban egy színházi előadás is lesz a projekt keretein belül Kiállok érted! címmel, az Országos Rendőr-főkapitányság közreműködésével a helyi főkapitányságon, mely szintén a megelőzésre hívja majd fel a fiatalabb korosztály figyelmét.

Előző hír
Sporttörténelmet írhat Kiss Norbert és a Révész Racing
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink