Családi nap – A kormányhivatal az állatparkba hívta a munkatársakat
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal idén is megszervezte hagyományos családi napját Nyíregyházán. A rendezvény célja, hogy a hivatal munkatársai és családtagjaik közösen kapcsolódhassanak ki, erősítve ezzel a közösséget és a családias légkört. A helyszínt ezúttal is a Nyíregyházi Állatpark biztosította.
Közösségépítés és kikapcsolódás a Nyíregyházi Állatparkban
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal pénteken tartotta hagyományos családi napját a Nyíregyházi Állatparkban. A rendezvényen a hivatal dolgozói és családtagjaik vettek részt, hogy a mindennapi munkán túl közösen kapcsolódjanak ki és erősítsék a közösséget. Több száz munkatárs és hozzátartozójuk töltötte együtt a napot az állatparkban. A program része volt az állatkerti séta, valamint látványos bemutatók is.
„Nagy öröm számomra, hogy idén már nemcsak erkölcsi elismerésben részesíthetjük kollégáinkat, hanem a szeptember 1-jétől elindult bérfejlesztés révén anyagi értelemben is kifejezhetjük megbecsülésünket. Ez a támogatás ismeri el azt a mindennapi, kitartó munkát, amelyet kollégáink a megye minden pontján, 13 járási hivatalban és 17 főosztály keretei között végeznek. Ez a munka sokszor láthatatlan marad a külvilág számára, mégis nélkülözhetetlen: olyan feladatokat és szolgáltatásokat jelent, amelyek közvetlenül segítik honfitársainkat a mindennapokban. Ezért szeretnék minden egyes kollégának köszönetet mondani. Az önök munkája teszi lehetővé, hogy a megye közigazgatása megbízhatóan, emberséggel és magas színvonalon szolgálja az itt élőket” – emelte ki köszöntőjében Román István főispán.
Elismerés és köszönet a kormányhivatal dolgozóinak
A főispán hangsúlyozta: a szeptemberben bevezetett bérfejlesztés és a tervezett lakhatási támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy a köztisztviselői és kormánytisztviselői pálya anyagi értelemben is nagyobb megbecsülést kapjon. Dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője az eseményen köszönetet mondott az állatpark vezetőinek a vendéglátásért, és hangsúlyozta: a családi nap a dolgozókról szólt, akiknek munkája nélkülözhetetlen a vármegye mindennapjaiban. Kiemelte, hogy a kormányhivatal közel háromezer munkatársa nap mint nap értéket teremt, megoldásközpontú hozzáállásuk pedig országosan is példaértékű.
„Minden a családokról szól. Magyarország családbarát kormány, és valóban elmondhatjuk: minden munkánkkal és minden tettünkkel azon dolgozunk, hogy a családoknak új lehetőségeket, támogatást adjunk – legyen szó adómentességről, otthonteremtésről vagy éppen bérfejlesztésekről. Számunkra külön öröm, hogy itt lehetünk önök között, hiszen így nemcsak a sikereket, hanem a nehézségeket is közvetlenül hallhatjuk, és közösen kereshetjük a megoldásokat. Ez a nap önökről szól. Köszönöm a munkájukat, köszönjük, hogy olyan értéket teremtenek, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Jó érzés nyíregyháziként, szabolcsi, szatmári, beregi emberként megtapasztalni azt a példamutató szorgalmat és elhivatottságot, amelyről országszerte, a Parlamentben is elismeréssel beszélnek. Önökre büszkék vagyunk” – fogalmazott dr. Szabó Tünde kormánybiztos, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.
Szakmaiság, empátia és emberség – Üzenet a közigazgatás mindennapjaihoz
A rendezvény résztvevőit dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza országgyűlési képviselője is köszöntötte, aki a kormányhivatali dolgozók munkájának fontosságát emelte ki.
„Önök a közigazgatás működtetői – akár a járási hivatalban, a törzshivatalban vagy a főosztályokon dolgoznak, tulajdonképpen az állam arcát képviselik. Három gondolatot szeretnék kiemelni, amelyek nemcsak most, a mindennapoktól kissé elszakadva fontosak, hanem a hétköznapi munkavégzés során is. Az első: a szakmai kiválóság – mindig magas színvonalon kell elvégezni a feladatainkat. A második: az empátia – hiszen az állampolgár önöktől várja ügye megoldását. A harmadik: az emberség – ahogyan Magyary Zoltán, a közigazgatás professzora fogalmazott: minden ügy mögött egy embert kell látni, és emberséggel kell végezni a munkát” – részletezte dr. Vinnai Győző, Nyíregyháza országgyűlési képviselője.
Örökbefogadott sivatagi rókák – A kormányhivatal kedvencei
A Nyíregyházi Állatparkban több mint 600 állatfaj 6000 egyede él, köztük a látogatók egyik kedvencei, a sivatagi rókák. A faj különösen közel áll a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalhoz, hiszen évekkel ezelőtt örökbe fogadták a rókacsaládot, és jövőre is folytatják a támogatást. Amikor a hivatal örökbe fogadta a kis családot, még nem volt szaporulat, azóta azonban folyamatosan gyarapodnak. Erről Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark oktatási osztályának vezetője számolt be.


