Cipősdoboz Akció – Hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtöttek a baptisták
Fotó: Illusztráció

Csaknem hatvanezer cipősdoboznyi ajándékot gyűjtött össze az Cipősdoboz Akció keretében a jótékonysági programot 16. alkalommal lebonyolító Baptista Szeretetszolgálat.

A karácsonyi jótékonysági akció célja ismét az volt, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tegyék szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát – közölte csütörtökön a Baptista Szeretetszolgálat.

Mint emlékeztettek, az évről évre egyre népszerűbb Cipősdoboz Akció bázisa ebben az évben is a budapesti Deák tér melletti Cipősdoboz Vár volt, ám a kampány újabb gyűjtőpontokkal is bővült, így országszerte már 350 helyen várták az adományokat.

A jótékonysági program során összegyűlt ajándékokat a rászoruló gyerekeknek: nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek, nehéz sorban nevelkedőknek juttatják el. Az adományok nagyobb részét már kiosztották a rászorultaknak az ország különböző részein, de jutottak dobozok a határon túlra is, például Kárpátaljára – tudatták a szervezők.

A Baptista Szeretetszolgálat emlékeztetett arra is, hogy idén ismét elindították a látássérült gyerekekre fókuszáló Látható Szeretet programot is.

A Cipősdoboz Akció idei kampányzáróját csütörtökön délután a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ahol kétszáz gyermek kapott ajándékot – közölte a Baptista Szeretetszolgálat.

 

Forrás: hirado.hu