Büszkék az EP választás megyei eredményére a Fidesz szabolcsi vezetői és képviselői

Az Európai Parlamenti választások eredményét értékelték a Fidesz megyei vezetői és országgyűlési képviselői a párt nyíregyházi irodájában.

Mint elhangzott, büszkék az eredményre, hiszen a Fidesz a második legtöbb szavazatot kapta Szabolcs-Szatmár-Beregben országos szempontból, az egyéni választókerületeket tekintve pedig a hatból hárman is előkelő helyen végeztek. Nyíregyháza is jó teljesítményt nyújtott viszonylag magas részvétellel, dr. Vinnai Győző szerint három dolog miatt szavaztak az emberek ilyen nagy számban a Fidesz-KDNP pártszövetségre: az egyik a biztonság, a másik, hogy egyre többen dolgoznak, hiszen van munka, a harmadik a létbiztonság, hiszen a magyar gazdasági modell működik, amiből bérfejlesztésre is van lehetőség – mindezeket értékelték szerinte a megyei emberek. Seszták Oszkár megyei közgyűlési elnök hozzátette: a magyar falu program is segítette a vidéki lakosság megszólítását. Dr. Simon Miklós is köszönetet mondott minden szavazónak, külön is azoknak, akik a Fidesz-KDNP listájára szavazva kiálltak az illegális bevándorlás elutasítása, egyben a keresztény értékek védelme mellett. Dr. Seszták Miklós képviselő szintén köszönetet mondott a választóknak, valamint az aktivistáknak, a delegáltaknak és a polgármestereknek is a választás pontos lebonyolításáért. Dr. Tilki Attila képviselő, a FIDESZ megyei elnökre hozzátette: a politikában fontos a hitelesség.

Dr. Tilki Attila, országgyűlési képviselő, a FIDESZ megyei elnöke kiemelte:

A választópolgárok a kormány, a FIDESZ-KDNP politikáját hiteles politizálásnak tartották, és ne tűnjön nagyképűségnek, de úgy gondolom, a mi munkánkat is hitelesnek ítélték meg a választókerületekben, és természetesen Orbán Viktor hitelesen képviseli és jeleníti meg az európai hadszíntéren a keresztény, konzervatív, nemzeti értékeket. Ha ezeket összerakjuk, akkor ez eredményezhette talán ezt a kiugró sikert.