Bronzérmes vízilabdások
Az AQUA SE tavasszal sorban nyerte a találkozókat.

Mindössze 15 fok volt a levegő hőmérséklete, a vízilabdások azonban így is a szabadban edzettek. A csapat a Gyermekbajnokságban nagyszerűen szerepelt. Az őszi szezon után még a hatodik helyen állt az AQUA SE, tavasszal azonban zsinórban nyerte a mérkőzéseket, és végül az utolsó fordulóban legyőzte az ezüstérmes Vácot, és így harmadik lett.

Nagyon nehezen indult a szezonunk, mert a rajtnál derült ki, hogy a kapusunk Egerbe igazol, így az első öt fordulóban kapus nélkül maradtunk, és mezőnyjátékossal próbáltuk helyettesíteni. Aztán a Zemplén együttesétől igazoltunk egy hálóőrt, és vele helyükre kerültek a dolgok, jobb lett a védekezésünk, és az eredmények is javultak. A szezon előtt kiegyeztünk volna a középmezőnnyel, de az ősz után látszott, hogy elérhető a dobogó is. A játékosok nagyot harcoltak, a későbbi bajnoktól is csak egy góllal kaptunk ki, és Vác legyőzésével megszereztük a bronzérmet. Nagyon büszke vagyok a csapatomra – mondta Kántor Gábor, az AQUA SE edzője.

Több korosztályban még zajlik a bajnokság, ezért a kisebbek a héten is felkészülési mérkőzést játszottak, Ungvárról érkezett egy csapat, mely ellen edzőmeccset vívtak.

Dankó L.